LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Rövid pihenõ az utolsó négy nap elõtt

Tulajdonképpen egy második pihenõnap volt a versenyzõk számára a szerdai, hiszen nem volt mért szakasz – a terrorfenyegetettség miatt megváltoztatott programban ezen a napon mindössze egy 280 kilométeres összekötõ szakasz szerepelt.

Nem kellett hatkor kelni, az elsõ szervizcsapatok is csak 9 órakor hagyták el a nemai tábort , a versenyzõk pedig még késõbb: Szalay Balázs és Bunkoczi László például csak 13 óra 22 perckor.
A versenyzõ-csapatfõnöknek volt ideje értékelni az eddigieket.
„Elégedett vagyok, mert az egész csapat versenyben van: a kamion, az autó és a MOL által támogatott motorosok is – három különbözõ ország fiai – mondta Szalay Balázs. – Jaroslav Katrinakra különösen büszke vagyok, hiszen neki jó esélye van arra, hogy a top tízben végezzen a motorosok között, márpedig 245 pilóta közül (ennyien rajtoltak el Lisszabonban) ez több mint parádés. És a többiek is remekül szerepelnek, úgy érzem, sikerült nagyon jól összeválogatni a regionális MOL Dakar Team tagjait.”
Szalay elmondta, a csapat többi motorosára is motiváló erõként hat Katrinak teljesítménye, afféle példaképnek tekintik a pilótát, aki évekkel ezelõtt már szakaszt is nyert a Dakaron, és tényleg olyan, mint egy gép: így a 12. nap után sem látszik rajta a fáradtságnak még a jele sem.
Kátai Péter is tartja magát ahhoz a fogadalmához, hogy az idén nem kockáztat fölöslegesen: 24. helye az eddigi legjobb magyar összetettbeli eredmény. Emanuel Gyenes a csapat újonca, õ még sohasem indult ezen a nagyszabású sivatagi versenyen, de becsületére legyen mondva, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodott a körülményekhez, beilleszkedett a csapatba, a mezõnybe. Összetettbeli 54. helyezésével a versenyben lévõ mezõny elsõ harmadához tartozik.
„Külön örülök annak, hogy az Opel Antara még versenyben van – folytatta Szalay – annak meg pláne, hogy bár nem volt idõnk a Dakar elõtt komolyabb tesztre, nagyon jól bírja a sivatagi körülményeket. Lekopogom, de eddig semmi komoly technikai gond nem volt vele. Eddig mindössze kétszer vesztettünk hosszabb idõt, ami egy ilyen hosszú viadalon, mint a Dakar, elenyészõ.”
Szalay még elmondta, bár a csapat nagyobb létszámú, mint valaha, olajozott gépezetként mûködik, mivel mindenki tudja a dolgát. A General Motors off road menedzsere is tiszteletét tette a csapatnál, sokat beszélgetetett Szalayval, és megdicsérte a csapatot az elvégzett munkáért, azért, hogy ilyen ütõképes versenyautót épített. Abban is megegyeztek, hogy a jövõben együtt dolgoznak majd az Antara motorjának fejlesztésében.
„A csapat versenykamionja Darázsi Zsolt vezetésével is nagyon jól áll az összetettben, a vége elõtt négy nappal még nem volt ilyen jó pozícióban (a 17. helyen áll), és az MAN is jobban bírja most a gyûrõdést, mint a korábbi években” – tette még hozzá a csapatfõnök.
A Szalay Dakar Teamnek egyébként kedden volt extra oka is az ünneplésre: az egyik szervizesnek, Kovács Miklósnak kisfia született…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13