LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Selyemút – ötödször!
A rendezõk nem változtattak az idõponton: most már hivatalos, hogy július 6. és 12. között tartják meg az idei Selyemút-ralit. Az utóbbi évek hagyományainak megfelelõen ezúttal is a moszkvai Vörös térrõl rajtol a mezõny, és hét versenynap alatt körülbelül 3000 kilométert tesz meg a célig. 


Az orosz állam most is az esemény mögött áll, amelyre népes mezõnyt várnak. Legutóbb az autósoknál száz, a kamionosoknál harminc induló sorakozott fel a rajtnál, s mérette meg magát az orosz erdõkben, valamint a Kalmük-sivatagban, úgyhogy az indulók számát tekintve a Selyemút a világ második legnagyobb terepversenye. 

Emlékezetes, a 2012-es viadal nagy magyar sikert hozott, hiszen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a szenzációs második helyet harcolta ki a záró napon. Úgyhogy az Opel-páros már csak a jó emlékek okán is visszatér az orosz pályákra. 

A Selyemút-rali remek felkészülés a Dakar-ralira, jó a szervezés, jók a pályák, erõs a mezõny, a sivatagi körülmények között tesztelhetjük az újításokat, úgyhogy már tavaly eldöntöttük: visszamegyünk. Természetesen az is motivál, hogy a legutóbbi viadalon pályafutásunk egyik legnagyobb nemzetközi sikerét értük el, s nyilván megjött az étvágyunk. Az idén is szeretnénk a legjobbak között végezni, s akár a gyõzelemért harcolni…” – mondta Szalay Balázs. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13