LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Selyemút-rali: egy verseny a versenyzõkért!
A Selyemút-rali mottója: a verseny legyen a versenyzõkért. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a július 6-13. között zajló, több mint 4000 kilométeres orosz sivatagi viadal nem lesz látványos, sõt… A nézõk is megnyalhatják utána mind a tíz ujjukat. Ugyanis változatos terepen zajlik: erdõben, sárban, sivatagban és ami számunkra még fontosabb, magyar versenyzõknek is szoríthatunk. 


A tavalyi szép emlékek után – a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs remek hajrát produkálva a záró napon elhódította az abszolút második helyet  – az idén a magyar terepralisok közül ismét jó néhányan tervezik a visszatérést a Kalmük-sivatagba, no és Moszkvába, mert az ünnepélyes rajtceremóniát az idén is a legendás és gyönyörû Vörös téren tartják meg. Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László biztosan megint ott lesz a rajtnál! Többek között errõl is szó volt azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyre hazánkba érkezett Frédéric Lequien a Selyemút-rali igazgató-helyettese. 
A viadal szervezésekor az volt a legfontosabb szempont, hogy versenyzõbarát legyen a Selyemút-rali, ami azt jelenti, hogy minél kevesebb legyen az összekötõ és minél több a mért szakasz. Ezt sikerült is elérni, hiszen a 4122 kilométeres össztávból 2867 kilométer a szelektív szakaszok hossza, ami egyedülálló. Ezen felül a változatosságot is imádni fogják a versenyzõk, hiszen az erdei utaktól az orosz sztyeppéken át a Kalmük-sivatagig mindenféle talajtípus szerepel a hétnapos verseny programjában. Nagy hangsúlyt helyezünk a biztonságra, öt helikopter, ötven orvos és egy orvosi repülõgép gondoskodik arról, hogy a körülbelül százötven jármûbõl álló mezõny a lehetõ legnagyobb biztonságban legyen” – mondta Frédéric Lequien, a Selyemút-rali francia igazgató-helyettese, aki csütörtökön azért érkezett hazánkba, hogy a lehetõ legtöbb információt megossza a sajtóval és a versenyzõkkel. 
Többek között elárulta, hogy a viadal körülbelül 6 millió eurós rendezési költségvetéssel dolgozik, s hogy sokat köszönhetnek az orosz kormánynak, amely teljes mellszélességgel a Selyemút-rali mögött áll már a kezdetektõl. 
Oroszország mindig is misztikus hely volt számomra. Az általános iskolában hallottam elõször a Vörös térrõl, a Gum áruházról és a Kremlrõl, majd az utóbbi években közelrõl is láthattam, hiszen Selyemút-rali rajtdobogóját a Vörös téren állítják fel, ráadásul két emelet magasságban, vagyis pódiumról mindent látni. Ennek ellenére, ha azt hallom, Selyemút-rali, most már mindig az a tavalyi célceremónia jut majd eszembe, amelynek a végén az egész csapatom a táborban felállított medencében fürdött ruhástól, hiszen pályafutásunk egyik legnagyobb nemzetközi sikere volt az a tavalyi második hely. Ezt nehéz lesz az idén megfejelni, de még csak megismételni is, hiszen nagynevû csapatok indulnak a viadalon” – mondta Szalay Balázs. 
Neki is ez lesz a harmadik Selyemút-ralija, csakúgy, mint Kovács Miklósnak, aki az idén is kamionnal áll rajthoz a viadalon. 
Azért szeretem ezt a versenyt, mert nagyon jó a szervezés, és tényleg minden a versenyzõkért van. Az idén is az új kamionunkkal megyünk, amely mostanra kinõtte a gyerekbetegségeit, úgyhogy öröm lesz vele megmérkõzni a világ legjobb versenyzõivel” – mondta Kovács Miklós. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13