Sikíts, ha bírsz! Pontosabban ne sikíts, ha bírsz! Ez volt a feladatuk a gyönyörû lányoknak, akik vállalták, hogy megtesznek egy lélegzetelállító kört Szalay Balázzsal a 380 lóerõs Opel Mokkában.
A „versenypályán” akadtak lejtõk, emelkedõk, ugratók, mély homokos, „farolós” kanyarok, rázkódós, köves szakaszok – szóval minden, ami ahhoz kell, hogy valaki átélje a tereprali-élményt, ami padlógázon azért nem mindennapi érzés.
S annak, aki sohasem próbálta, néha kissé félelmetes is.
Márpedig a lányok most ültek elõször a Mokkában – minden történés újdonságot jelentett számukra. A hatpontos biztonsági öv már önmagában is elég rémisztõ, hiszen ha szükség van rá, hogy ennyire tartson, akkor milyenek lehetnek az erõhatások, amelyek érni fogják õket?!
És akkor a rajt… Valósággal belepréselõdtek az ülésbe. Már túl is voltak az elsõ sikításokon. Pedig az volt a feladat, hogy megállják egy pisszenés nélkül, hiszen minél fegyelmezettebbek maradnak, annál több Triumph fehérnemûvel gazdagodnak. Ez volt a tét. Aki nem sikít, ajándékot kap.
Volt, akinek jobban ment, volt, akinek kevésbé. Volt, aki elképesztõ önuralomról tett tanúbizonyságot (persze, azért egy-két sikítás ott is becsúszott), volt, aki nem. De végülis nem a nyeremény volt a lényeg, hanem az élmény.
Utólag legalábbis mindannyian ezt mondták, amikor az Opel Dakar Team pilótája kérdezgette õket.
„Elképesztõ mennyiségû adrenalint szabadít fel az emberben az autósport…”
„Amikor éppen nem sikítottam, fülig ért a szám…”
„Volt, hogy megijedtem, de összességében nagyon tetszett…”
„Ezt kár lett volna kihagyni!”
Ilyen, és ehhez hasonló vélemények érkeztek a lányoktól, miközben Szalay Balázs csak mosolygott a nem létezõ bajsza alatt. Ezúttal ugyanis õ is kitett magáért. Hiszen most nem feltétlenül az volt a cél, hogy az utasok jól érezzék magukat (a vendég-autóztatásnál általában figyel arra, hogy megtalálja az egyensúlyt), hanem az, hogy átadja a valódi tereprali-érzést.
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]