„Mennyire stabil ez a kamion a kanyarokban? Hiszen olyan magas…” – méregették kissé bizonytalanul a leendõ utasok a valóban méretes MAN-versenykamiont, amelybe éppen beszállni készültek.
Nyilván tudták, ha ez a kamion gond nélkül végigmegy a Dakaron, csak nem okoz neki gondot a hajmáskéri terep, de mégis… A volán mögött hanyag eleganciával ült Darázsi Zsolt – könnyû volt neki, õ már tíz éve versenyez ezzel a jármûvel, neki aztán túl sok újdonságot már nem tud mutatni.
Az Opel Dakar Team kamionpilótája (és persze a szerelõk) azért megnyugtatták a Loctite dolgozóit, mert nyilván nem az volt a cél, hogy rájuk ijesszenek, hanem az, hogy élvezzék a száguldást a monstrummal.
„Utólag a fiúk elmondták, hogy amíg sorra nem kerültek, az utasok egyfolytában arról kérdezgették õket, hogy mit bír ki a kamion, s hogy mit tud a versenyautónk, az Opel Mokka, de amikor beültek mellém, már nem nagyon beszélgettek. Hagyták, hogy bekössék õket a hatpontos biztonsági övvel, és merev tekintettel néztek ki a sisakjukból. Olyan helyre vittem õket, hogy tényleg érezzék, milyen a kamionozás, hogy ne csupán gyorsan menjünk és elforduljunk az egyenes végén, hanem azért megtapasztalják a rázkódást, amikor gödrökön megyünk át, s érezzék a biztonságot, amit a kamion nyújt. Nekem is jó volt az élmény, hiszen belerázódtam egy kicsit a kamionozásba a sivatagi túránk elõtt, és az utasok is fülig érõ szájjal szálltak ki – de ezt már megint csak a fiúktól tudom, mert kellett egy kis idõ, hogy lelazuljanak az élmény után…” – mosolygott Darázsi.
A szervizes fiúk azt is elárulták, hogy bár a csapat finom ebéddel készült (marhapörkölt galuskával), az Opel Dakar Team vendégeinek többsége igyekezett ebéd elõtt kamionozni, nehogy baj legyen.