Szalay Balázs és Bunkoczi László túl van az UAE Desert Challenge elsõ igazi versenynapján, amelyen a rendezõk egy 272.5 kilométeres szelektív szakaszt jelöltek ki a mezõny számára. Ezzel még nem is lett volna baj, hiszen a Dakar-ralin gyakran ennek a háromszorosát is teljesítik a versenyzõk, csakhogy az Arab Emírségekben ez idõ tájt 50 Celsius-fok körüli a hõmérséklet, ami az autóban még magasabb – már-már elviselhetetlen.
A terepraliban azonban hozzá kell szokni az ilyesmihez – ez nem nyafogó kislányok sportja. Szalayék is inkább kihívásnak tekintették a forróságot, mint hõségnek – igaz, a szakasz végére már mindketten eléggé kimerültek, a szemük szinte égett a napfénytõl, amelyen a fehér homok semmit sem tompított.
„Borzasztó meleg volt és nagyon mély, homokdûnés szakaszok. A táv nagy részében minden rendben volt, már csak ötven kilométer volt a célig, amikor rosszul közelítettem meg egy dûnét és elástuk magunkat. Fél óra lapátolásba telt, mire kiszabadítottuk az Antarát és ez nagyon sok energiánkat felemésztette.” – mondta Szalay, aki a 20. helyen végzett a mai szakaszon.
A lapátolás után már nyugodtan beért a célba a páros, amelyre még négy pokoli kemény sivatagi nap vár – erre utal, hogy a tábort többszáz méter magas dûnéken jelölték ki, amelyeken normálisan sivatagi felfutó-versenyeket rendeznek. Ami a talajt illeti, nagyon óvatosnak kell lenni, mivel errefelé a hírek szerint több mint két éve nem esett esõ, így a homok rendkívül puha és csapdákat rejt magában…
UAE DESERT CHALLENGE, A TEREPRALI VK FUTAMA, ABU-DZABI
Abszolút sorrend 2 szelektív szakasz után: 1. Nasser Al-Attiyah, Tina Thörner (katari, svéd, BMW X3) 2:42:58, 2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 26 másodperc hátrány, 3. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 56 mp h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Antara RR) 1:03:16 óra h.