LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay 16. a prológon

Négy és fél kilométeres, közönségcsalogató prológgal kezdõdött a spanyol Európa-kupa viadal, amely a verseny végeredménye szempontjából még nem bírt túl nagy jelentõséggel. A pálya talaja egyébként rendkívül puha és poros volt, ami nem könnyítette meg a gumiválasztást a pilóták számára, a Szalay Balázs, Noszály Sándor kettõs például nem a megfelelõt választotta, így rengeteget csúszkált.
„Szerencsére fújt a szél, úgyhogy legalább látni lehetett – mondta Szalay. – Különösebb kalandunk nem volt, azt leszámítva, hogy az egyik kanyarba túl gyorsan érkeztünk, és a túlcsúszással elveszítettünk néhány másodpercet. Az Opel Frontera nagyon jól bírta a kiképzést, bár az új fejlesztésû váltóról egyelõre nem tudok sokat mondani, ahhoz még kell egy kicsit tesztelnem.”
Az Opel pilóta még azt is elmondta: a most debütáló navigátora, Noszály Sándor egyelõre hibátlan, és rendkívüli módon élvezi a versenyt, saját bevallása szerint az adrenalin-szintje akkor volt ilyen magas utoljára, amikor rangos tétmeccseket játszott a teniszpályán.

Baja Aragón, Ek-futam, Prológ.
Autósok:
1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 4:36,
2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 5.5 mp h.,
3. Blazquez, Salvador (spanyol, Nissan Pick-Up) 8.9 mp h.,

16. Szalay Balázs, Noszály Sándor (magyar, Opel Frontera) 42.4 mp h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13