LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay a 12. – a legnehezebb napon
A verseny legnehezebb napja számukra a legjobb volt. 

Mert bár pokoli nehéz, puha dûnéken kellett átmenniük, amelyek mögött mindig várta õket valami meglepetés a másik oldalon, végre semmi gondjuk sem volt, végre úgy versenyezhettek, ahogy az elejétõl kezdve szerettek volna. 




A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettõs a 12. helyen ért célba az Abu-Dhabi Desert Challenge szerdai szakaszán, amelyen két gyári Mini (Adam Malysz és Stefan Schott) felborult, s amelyen az elsõ szakasz helyi gyõztese (Jahja al-Helei) is alaposan átrendezte a Nissanja ábrázatát. 

Pokoli szakasz volt, ez nem is kérdés, s nem csupán az útvonal miatt (bár a pályát felíró rendezõ édesanyját is elég gyakran emlegették – és nem pozitív értelemben…), hanem azért is, mert az egy nappal korábbihoz képest még egy kicsit melegedett az idõ, úgyhogy már 50 Celsius-fok volt a dûnék között. Az Opel Dakar Team párosát azonban ez érdekelte a legkevésbé – hiszen végre volt egy igazi, lendületes napja. 

„Végre megint versenyeztünk, de úgy igazán” – mondta Szalay a célban. 

„Ilyennek kellett volna lennie a többi napnak is, s ilyen is lett volna, ha nincs gondunk” – tette hozzá a beugró belga navigátor, majd még elmondta: az Opel Mokka pilótája elképesztõen jól vezet a dûnéken, tapasztalatának köszönhetõen hihetetlenül magabiztos. Ezért is kár azért a két nappal ezelõtti kardántengely-törésért…

No igen, csakhogy ez technikai sport, amelyben a technikai hibákkal tudni kell együtt élni. A fentebb említett technikai gond megpecsételte a páros sorsát (büntetést kaptak, mert ki kellett hagyniuk jó néhány GPS-pontot), ha az nincs, most elõrébb tartanának az összetett 26. helyért. Másrészt viszont hálát adhatnak a sorsnak és a szervizcsapatnak, hogy meg tudták oldani a problémát, és versenyben vannak. 

 




„Érdekes nap volt ez. A rajt után öt kilométerrel elakadt az elõttünk induló, akkor azt mondtam magamnak, ennek a fele se tréfa, meg kell állni nekünk is, hogy csökkentsük a guminyomást. Meg is tettük, és attól kezdve semmi gondunk sem volt. Na jó, kaptunk egy defektet, de inkább csak lefordult a gumi a felnirõl, kicseréltük és mentünk tovább. Aztán volt még egy hajmeresztõ pillanatunk, az egyik dûne mögött hatalmas kráter tátongott, amibe belement a Mokka bal elsõ kereke, és megbillent az egész autó. Levert a víz – még jobban, mint addig –, de szerencsére az autó ereje kihúzott minket a gödörbõl és a slamasztikából” – mondta Szalay, aki természetesen nagyon örült a 12. helynek, amelynek köszönhetõen az összetettben a 26. helyre zárkózott fel. 



ABU-DHABI DESERT CHALLENGE, A VK 2. FUTAMA
4. szakasz (össztáv: 405 km, ebbõl szelektív szakasz: 258 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:42:36.0, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 3:53.0 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 6:39.0 p h., …12. Szalay, Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 1:00:55.0 ó h. Motorosok: 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:43:14.0, 2. Coma (spanyol, KTM) 10.0 mp h., 3. Quintanilla (chilei, KTM) 2:05.0 p h. 

Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 14:33:01.0, 2. Vasziljev, Zsilcov 19:44.0 p h., 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 40:02.0 p h., …26. Szalay, Lurquin 9:04:25.0 ó h. Motorosok: 1. Marc Coma 14:49:05.0, 2. Sunderland (brit, KTM) 11:55.0 p h., 3. Quintanilla 20:06.0 p h. 




Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13