LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: „Amit lehetett, kihoztam magamból és az autóból”

Szalay Balázs és Bunkoczi László a múlt héten pályafutása első tereprali-világbajnoki futamán vett részt Marokkóban, ahol a köves-sziklás terepen remekül vizsgáztak páros versenyautójának új fejlesztései. A Szalay Dakar Team pilótáját egy kis összegzésre kértük.

Hogyan értékeli a múlt héten lezajlott marokkói világbajnoki futamot?

Ha a rajt előtt azt mondják, tizedik leszek a T1-es mezőnyben, vagyis az autósok között – nem számítva a side by side kategóriát –, simán elfogadtam volna, sőt, még örülök is neki, látva, hogy milyen erős mezőny gyűlt össze Marokkóban. Azt gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam magamból és az autóból – mondta Szalay Balázs.

Majdnem két év kihagyás után ült újra versenyautóba. Nehéz volt visszarázódni?

Nem volt nehéz, bár eléggé izgatott voltam amiatt, hogy megy-e még ugyanúgy a versenyzés, mint korábban. Végül azonban szerencsére nem éreztem különbséget, sőt… Így, hogy nem volt rajtunk nyomás vagy eredménykényszer, még szabadabban tudtam autózni, és jobban nyomni a gázpedált. Bunkoczi Laci olykor próbált visszafogni, ami néha sikerült, néha nem.

Azt mondják, a sivatagi versenyek során be kell osztani az energiát, a technikát. Nem így látja?

Dehogynem! Csak ahhoz, hogy az ember manapság eredményt érjen el, gyorsan kell menni, nem lehet csak úgy autózgatni. Kilencvenhatban, amikor elkezdtem a versenyzést, a mezőny harminc százaléka ért csak célba a Dakaron, úgyhogy, ha az ember jól beosztotta, amije volt, az hozhatott sikert. De ma ez már másképp van.

Miért pont a marokkói versenyt választotta?

Mert ott volt a komplett nemzetközi élmezőny, mindenki, aki készül a Dakarra, hiszen ez ideális helyszín a tesztelésre. Nekem személy szerint azért is volt fontos, mert mióta világbajnoksággá minősítették a világkupát, én még nem vettem részt egyetlen versenyen sem, szóval most indultam életemben először világbajnoki futamon, ami nagyon felvillanyozott. Az egy kicsit rosszul esett, hogy a T1+ és a T1.1 kategóriát egyben értékelik, mert ez olyan, mintha egy űrhajót hasonlítanának össze egy utcai autóval, úgyhogy ezen talán lehetne módosítani, de ez semmit sem von le a verseny értékéből.

Emlékszik, mikor versenyzett először Marokkóban?

Az 1996-os Dakaron, és pontosan emlékszem minden mozzanatra, mert a Zouerat–Atar szakaszon estünk ki, amikor mentünk volna át Mauritániába. Rengeteg kő volt, ami szétnyírta az autót, főleg, hogy a miénk három és fél tonna volt, mindegyik kő, ami megütötte, maradandó kárt okozott benne. Az idén is egymillió ütést kapott a kocsi, de nem lett maradandó kár, ami egyrészt annak köszönhető, hogy fejlődött a technika, másrészt a csapat is jobb autót épített, harmadrészt pedig mi is jobban tudjuk kezelni a kocsit.

Nehéz versenyen vannak túl?

Igen. Marokkóban mindig nehéz a sok kő miatt – ezt úgy kell elképzelni, hogy tényleg mindenütt kő van, még a homokdűnék között is, ahol a leengedett kereket nyilván azonnal kivágja. Ennek tudható be a rengeteg defekt, ami az élmezőnyt sújtotta. Mi is kaptunk néhányat, de ez valahol normális.

A verseny előtt azt nyilatkozta, ki akarja próbálni az autója új fejlesztéseit. Milyen eredményre jutott?

A 2021-es Dakar után, amikor behozták az új szabályokat, elkezdtünk fejleszteni egy T1+ kategóriás autót, de menet közben rájöttünk, hogy a régi autóból azt semmiképpen sem tudjuk megcsinálni, mert már sem a váza, sem egyéb alkatrészei nem alkalmasak rá. Ezért döntöttünk úgy menet közben, hogy visszaalakítjuk a kocsit a régi T1.1 szabályoknak megfelelően, de végrehajtottunk néhány jelentős változtatást. A kocsi eleje rövidebb lett és teljesen új futóművet kapott, ami tökéletesen vizsgázott a sivatagban. Ezzel párhuzamosan megpróbáljuk a T1+ autónkat is befejezni, de ehhez megvárjuk a januári újabb szabályváltoztatásokat…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay: Jól kis verseny volt, mentünk volna még!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az összetettben a 29. helyen végzett a tereprali világbajnokság marokkói viadalán, amelynek csütörtökön zajlott az utolsó napja. Eredendően 290 kilométeresre tervezték a mért szakaszt, ám végül az utolsó 25 kilométert versenyen kívül teljesítette a mezőny, mert fújt a szél és köd (!) volt a sivatagban. „Jó napunk volt, élveztem […]
Olvasd tovább
2022-10-06
Szalay: Hatalmas ütéseket kapott az autó
A leghosszabb napon van túl a mezőny a tereprali világbajnokság marokkói viadalán – a Szalay Balázs, Bunkoczi László ezt a 345 kilométeres mért szakaszt is sikerrel vette, a 34. helyen ért célba. Ezzel a Szalay Dakar Team kettőse az összetettben már a 29. Pedig a szakasz rengeteg veszélyt rejtett, az éllovasok közül is szenvedtek néhányan […]
Olvasd tovább
2022-10-05
Trükkös, magas dűnéken verekedték át magukat
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 44. helyen ért célba a tereprali világbajnokság marokkói futamának keddi napján, amely a versenyigazgató David Castera szerint a viadal legnehezebbje volt. A Szalay Dakar Team kettőse az összetettben a 31. helyről várja a folytatást. „Bekezdtünk egy jó kis homokozással, és miután az első elakadásnál leengedtük a kerekeket, nagyon […]
Olvasd tovább
2022-10-04