A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs egy helyezést javított az összetettben és már a 29. helyen áll, még úgy is, hogy mivel semmibõl sem akartak kimaradni, a magyar fiúk is beszálltak a Pisco és Nazca közötti szakasz elején random kialakult össznépi homokozásba.
Szinte rögtön az elsõ dûnesorban.
Bunkoczi meg is jegyezte: legközelebb a rajt elõtt kiküldi Szalayt egy kicsit a sivatagba, hogy szokja a homokot, vagy hogy bemelegedjen a lapátokkal, utána pedig jöhet a rajt. Persze ez csak tréfa volt, hiszen a sivatag kiszámíthatatlan, az ember sohasem tudhatja, mire számíthat. A pilóta éppen úgy választhat rossz irányt, mint ahogy a navigátor – és a sivatagban nem mindegy, tíz méterrel jobbra, vagy balra akarod kerülni az adott homokdombot.
Nos, az Opel Dakar Team pilótája hétfõn rossz irányt választott.
„Már az elsõ dûnesoron elástuk magunkat és sajnos nagyon mély volt a homok, ezért csak úgy tudtunk kijönni, hogy folyamatosan rakosgattuk az autó elé a homokfutót, ami hasznos, csak nagyon lassú. Sok idõt veszítettünk, vagy negyven autó és kamion megelõzött, és óriási port csináltak elõttünk, mert persze utóbb megpróbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat” – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a 32. helyet érte el az új Opel Mokkával, amely eddig kiválóan bírja a kiképzést.
Ami a pályát illeti, az eleje és a vége volt dûnés, és jó néhány autósnak meggyûlt a baja a puha, mély, vendégmarasztaló homokkal, ugyanakkor a szakasz közepe táján olyan látványban volt részük a versenyzõknek, amire Szalay azt mondta: az ehhez hasonló, felejthetetlen tájak miatt is érdemes eljönni a Dakarra.
„Két szikla között megérkeztünk egy nagyon mély lejárathoz, amely annyira meredek volt, hogy szinte csúszott rajta lefelé az autó. Elõttünk pedig közben hullámzott az óceán – egyszerûen lélegzetelállító volt a látvány. Utána még vagy két kilométert mentünk a parton, s megint következtek a dûnék. Szóval az elejét leszámítva jó kis szakaszunk volt, a történtek fényében nem rossz az összetettbeli 29. hely, de bevallom, abban reménykedtem, hogy elõrébb leszünk. De ami jó hír, hogy lassan újra belelendülünk a sivatagi autózásba” – mondta Szalay Balázs, akire a mezõny többi tagjával együtt (már aki versenyben van, mert az utóbbi két napban elég sok volt a kiesõ) kedden a verseny egyik legnehezebb szakasza vár Nazca és Arequipa közt.
3. szakasz, Pisco–Nazca (össztáv: 343 km, ebbõl szelektív szakasz: 243 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Buggy) 2:30:14, 2. Gordon, (amerikai, Hummer) 1:18 p h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, Mini All4) 3:52 p h., …32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:04:01 ó h.
Motorosok: 1. Francisco López Contardo (chilei, KTM) 2:37:54, 2. Goncalves (portugál, Husqvarna) 1:08 perc hátrány, 3. Despres (francia, KTM) 4:08 p h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco), 2. Nyikolajev, Szavosztyin, Ribakov (orosz, Kamaz) 1:24 p h., 3. Biasion, Hiusman, Albiero (olasz, Iveco) 2:31 p h.
Az állás. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 5:34:26, 2. Al-Attijah, Cruz 6:33 p h., 3. Alvarez, Graue (argentin, Toyota) 18:11 p h., …29. Szalay, Bunkoczi 1:49:37 ó h.
Motorosok: 1. Cyril Despres 6:15:03, 2. López Contardo 2:51 p h., 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 4:59 p h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy 6:23:15, 2. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 6:59 p h., 3. Biasion 13:26 p h.