LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay címvédésre készül Derecskén

Alig két hete kezdõdött meg a magyar tereprali OB Mohácson, máris itt a bajnokság következõ állomása, melynek a hajdú-bihar megyei Derecske ad otthont. Tavaly már jártunk itt, akkor a Derecske Kupa volt az évad nyitórendezvénye.

A derecskei pályák gyors szakaszaikról váltak híressé, melyek tavaly megosztották a közvéleményt. Idén ugyanezeken a szakaszokon folyik majd a küzdelem, de a szervezõk trükkös akadályokat vetnek be annak érdekében, hogy megtörjék a nagy sebességet és itt-ott lassításra kényszerítsék a résztvevõket. További módosításokat is foganatosítottak, ilyen például a tavalyi körözések számûzése a programból. Egyetlen helyen érik majd egymást a versenyzõk, mégpedig az utolsó szakaszon, ahol a befutó elõtt másfél kört kell megtenniük, ami viszont bosszantó lehet majd azoknak, akiknek másodperceken múlna a jobb helyezése. De hát, ettõl izgalmas az élet és a tereprali…

Összesen tíz szelektív szakasz áll a versenyzõk rendelkezésére, hogy összemérjék képességeiket. A derecskei futamon nem lesz prológ, helyette azonnal belecsapnak a lecsóba, pénteken már két szelektíven szurkolhatunk a mezõnynek. Ez kétszer 28 km megtételét jelenti a Nagyrábé környéki terepen. A szervizpark is idetelepül ideiglenesen, de az esti park fermé már Derecskén lesz felállítva és szombat reggeltõl már ott üzemel a szerviz. A Nagyrábé környéki 28 kilométer szombaton ismét bekerül a programba, ami a Berettyóújfalu mellett kijelölt 31 km-es szakasszal váltakozva kerül terítékre. Ezen a napon ötször rajtolhatnak el a csapatok, míg vasárnap már csak Derecske közelében küzdenek megy egymással. Akkor majd kétszer tesznek meg egy 20 km-es és egyszer egy 58 km-es szakaszt.

A nevezési listán 24 autós, 4 quados és 1 motoros egység szerepel, melyek között a három Opel Antara RR az Opel Dakar Team színeiben indul. Szalay Balázs és Bunkoczi László mellett ismét ringbe száll a Benik Balázs-Lukács József duó, akiknek Szalayék mellett szintén feltett szándéka, hogy megnyerik az idei bajnokságot. A csapat harmadik párosát Rónai Péter és Galambos Tamás alkotja, akik technikai problémák miatt nem tudtak elindulni a két héttel ezelõtti mohácsi futamon, így ez lesz az elsõ idei versenyük.

A 2009-es derecskei futamot Szalayék nyerték, és hétvégén szeretnék megvédeni eme címüket. „Tavaly versenyeztünk elõször Derecskén és nagyon tetszettek a gyors pályák, hiszen az Antaránk 7 literes motorját az ilyen szakaszokon tudjuk a leginkább kihasználni.” – nyilatkozta Szalay Balázs – „Úgy gondolom, jó esélyünk van az élen végezni, bár van egy nagyon erõs ellenfelünk, ezt a tényt hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Elkészült ugyanis a negyedik autónk, ami talán jobb is lett, mint az enyém és mivel Benik lesz a pilótája, komolyan oda kell tennünk magunkat, ha meg akarjuk védeni a tavalyi címet.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13