LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: egy szakaszgyõzelem és negyedik hely

Három szelektív szakaszt tartottak szombaton az országos bajnokság idei harmadik viadalán. A Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera trió az elején nagyon bekezdett, aztán egy huplinál két kerékre állt az autó, és majdnem felborult, úgyhogy a pilóta azonnal vissza is vett egy kicsit a tempóból, de azért próbált továbbra is lendületesen közlekedni.

Ezen a napon a vízválasztó a 120 kilométeres szelektív szakasz volt (ez négy körbõl állt), amelyen sajnos Szalayék hosszú percekig bolyongtak, így hétperces hátrányba kerültek. ,,Többen is tévesztettek azon a részen: az egyik tájékozódási jelnél egyszer csak a betonúton találtuk magunkat. Amikor megláttuk, nyilvánvaló volt számunkra, hogy eltévedtünk. Visszamentünk, és hogy ne kapjunk büntetést, meg kellett keresnünk a közelben lévõ GPS-pontot, amivel még több idõt veszítettünk. És ha ez még nem lett volna elég, húsz kilométert mentünk valakinek a porában – egyszerûen nem tudtuk megelõzni.”

Az utolsó szakaszon még akadt egy kis kaland, ugyanis leszakadt az ég -sártengerré változtatva a versenypályát. Annak volt szerencséje, akinek az autóján sárgumi volt, a többiek szinte alig tudtak közlekedni.

Szalayék ezúttal a szerencsések közé tartoztak. Meg is lett az eredménye: megnyerték a szakaszt, és közelebb kerültek a harmadik helyen tanyázó Ácsékhoz: a kevesebb mint négyperces hátrány nem ledolgozhatatlan, hiszen vasárnap újabb hosszú nap vár a mezõnyre.

Bertinus-kupa, az ob 3. futama, Kaposvár
Abszolút sorrend a 2. nap után: 1. Kis Sándor, Czeglédi Péter (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 2:35.17, 2. Palik, Darázsi G. (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 2:52 perc hátrány, 3. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 3:55 p h., 4. Szalay, Bunkoczi (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) 7:28 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13