LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay élvezte a száguldást

Szalay Balázs és Bunkoczi László elégedett volt a második, egyben utolsó európai szakasz után: ez már sokkal jobban sikerült számára, mint az elõzõ. Az új Opel Antarának is feküdt a ralis (szûk, csúszós, kanyargós) szakasz, csak a végén adódott apróbb probléma: két balos kanyarban is lefulladt a gép – Szalay azt mondta, valószínûleg nem volt már elég üzemanyag benne.

A páros már a pályán megelõzte öt-hat vetélytársát, a szakaszon a 43. helyen végzett, és az összetettben hat helyet elõrelépve már az ötvenedik. Mivel a következõ napi rajtsorrendet mindig az elõzõ napi eredmények határozzák meg a Dakaron, Szalay negyvenharmadikként vághat neki az elsõ afrikai szakasznak. Ez abból a szempontból kedvezõ, hogy így valószínûleg nem kell majd sok idõt eltöltenie mások porában.

A mezõny este kompra száll, hogy aztán néhány óra múltán Marokkóban folytatódhasson a száguldás.

„Jó érzés volt, hogy ennyi nézõ elõtt autózhattunk, a pálya szélén végig mindenhol emberek álltak – mondta Szalay. – Túl vagyunk az európai szakaszokon, kezdõdhet az igazi verseny!”

A csapat motorosai közül ezúttal is Jaroslav Katrinak volt a leggyorsabb, a szlovák motoros a nagyon elõkelõ 21. helyen végzett.
Kátai Péter szokásától eltérõen nagyon óvatos volt, méghozzá azért, mert az út annyira csúszott, hogy bármelyik pillanatban egy szakadék alján találhatta magát az ember. A magyar pilóta emiatt nem gyorsított, amikor ketten megelõzték, és utóbb kiderült, neki volt igaza, mert néhány kilométerrel késõbb a másik két pilóta egymást húzkodta ki az árokból. Kátai dolgát nehezítette, hogy nem volt hátsó féke (túlmelegedett a fékolaj), azt mondja, talán emiatt tudott olyan jól menni.
Dési Jánosnak sokkal jobban feküdt a mostani pálya, mint az egy nappal korábbi, hiszen ez jobban hasonlított a magyar endurópályákra, amiken õ edzõdött. A csapat romániai motorosa, Emanuel Gyenes csak egyszer ijedt meg, amikor majdnem leesett egy szakadékba, attól kezdve azonban visszavett a tempóból (no nem nagyon, éppen csak egy keveset), hiszen újoncként neki sem lehet más célja, mint a lehetõ legtovább jutni, a lehetõ legtöbb tapasztalatot szerezni. Dési egyébként a 89., míg Gyenes a 48. helyen végzett.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13