LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: hatból öt szakaszgyõzelem és vezetés!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs hat szelektív szakaszból ötöt megnyert (egyet holtversenyben) a tereprali országos bajnokság idénynyitó futamának szombati napján, így értelemszerûen az élre állt és vezet a Hajdúszoboszló környéki Aqua Palace-kupán.

S hogy minek köszönhetõ a címvédõ fölénye? Szalay azt mondja, jobban „érzi” az autót, mint valaha.

„Az elsõ versenyen minden évben újra össze kell szokni, de most ez nem tartott sokáig, szinte az elsõ szakasztól kezdve éreztem az Antarát, így ki tudtam használni az elõnyeit: a gyorsaságát, robbanékonyságát, fordulékonyságát. Ezekre a tulajdonságokra amúgy nagy szükség volt a szombati pályákon, amelyeken egyetlen pillanatra sem hagyhatott ki a figyelem, végig koncentrálni kellett. Gyakran mély traktornyomok között vezetett az utunk, amelyek nagyon megvezették az autót, rettenetesen kellett figyelni, nehogy kidobjanak az útról. Voltak sárfoltok, amelyeken meg-megcsúszott a kocsi, és bakhátak tetején is száguldoztunk. Szóval figyelni kellett. De szerencsére egyet sem hibáztunk, sõt, még tartalék is volt a versenyzésünkben. Lendületesen, de biztonságosan közlekedtünk” – mondta az Opel Antara RR pilótája, Szalay, akinek nemcsak összteljesítménye, részeredményei is nagyon meggyõzõek.
S hogy mire lehet elég a 3:21 perces elõny, amellyel megelõzi a második helyen álló Fazekas Károlyt? Akár a gyõzelemre is. A pilóta szerint, ha nem lesz komolyabb technikai gondjuk, akár még be is oszthatják ezt az elõnyt. De persze nem erre törekednek majd, hanem vasárnap is tiszta erõbõl nyomják  a gázt.
Az Opel Dakar Team másik párosának, Várkonyi Andreának és Laklóth Aladárnak rendkívül kalandos napja volt: egymást érték az események. Reggel, miután éppen átkeltek egy halastavon, defektet kaptak, de a sárban alig tudtak kereket cserélni. Aztán odacsapták az autó elejét egy betontuskóhoz (amely beütötte a bal elsõ sárvédõt és összenyomta a kipufogót), majd felfeküdt az Opel egy bakhátra, onnan levontatták, s ezután jött még az igazi, a legnagyobb kihívás…
„Délután minden szakaszon javítottunk, és a hatodik helyen álltunk az összetettben, amikor az utolsó szelektíven, a rajt után ötszáz méterrel szinte felrobbant a bal hátsó felnink, amely tönkretette a féktárcsát és körülötte mindent, de úgy, hogy nem tudtuk feltenni a pótkereket. Jött a rescue-autó, visszaveszítették a nyerget, így már visszakaphattuk a negyedik kerekünket. Közben a stopperrel is harcoltunk, hiszen mindenképpen szintidõn belül akartunk célba érni. Az elõzõ kör idejéhez képest három percet javultunk, pedig akkor makkegészséges volt az Opelünk, szóval álltam a gázon. Mondta is Aladár, hogy megmutattam a fogam fehérjét, mostantól csak így közlekedhetünk. A jutalom pedig az volt, hogy szintidõn belül értünk célba” – mondta Várkonyi Andrea, aki örömében ugrált a célban.  S a nap tanulságát is levonta: van még ebben az autóban tartalék bõven…
Õ pedig igyekszik kihozni – a vasárnapi három szakaszon rögtön nyílik is rá alkalma.

AQUA PALACE-KUPA, AZ OB 1. FUTAMA, HAJDÚSZOBOSZLÓ
Abszolút sorrend 6 szakasz után: 1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 2:11:39, 2. Fazekas Károly, Horn Albert (4X4 Off-Road Club, BMW X5) 3:21 perc hátrány, 3. Korda Erik, Tóth György (Magyar Motorsport, Nissan Pickup) 5:02 p h., …7. Várkonyi Andrea, Laklóth Aladár (Opel Dakar Team, Opel Antara) 1:29:29 óra h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13