Ismét repülõre ült a Szalay Dakar Team egy tagja, ma a csapatfõnök Szalay Balázs indult útnak Buenos Aires felé, a jó meleg argentín nyárba. A társaság fele már odaért, és amikor Balázs is megérkezik, már elmondhatjuk, hogy a csapattagok és a megérkezett csomagok aránya már 2:1, hiszen a szombaton elutazott szerelõink csomagjai valamilyen rejtélyes oknál fogva sajnos nem érkeztek meg Dél-Amerikába. Azért ez nem töri le õket, bízunk benne, hogy meglesznek a csomagok. A csapat pilótája nem a csomagjai miatt aggódik, inkább a szokásos „vajon mit hagytunk otthon” frázison aggódik. De õt ismerve, a gondolatai már biztosan a Dakar körül forognak és lelkileg már rég a társaival van Buenos Airesben. „Nagyon várom már, hogy odaérjek, nem voltam még Dél-Amerikában. Túristaként is vágytam már oda, illetve évek óta terveztem, hogy indulok ott versenyen, és ezt a Dakar Rally most lehetõvé tette, hogy eljussak ide is. Örülök neki, hogy átköltöztették ide a Dakart, ennek köszönhetõen egy kiegyensúlyozott versenyre számítunk, hisz a gyári csapatok helyismerete is kisebb, mint a Szaharában.” – nyilatkozta Szalay Balázs.
A srácok elmaradt csomagjain kívül várnak még más szállítmányt is, mégpedig azokat az alkatrészeket, amelyek a jármûvek behajózása után érkeztek meg Budapestre. Az alkatrészek ugyan már ott vannak Argentínában, de még a vámprocedúrán át kell esniük, hogy a csapat megkaphassa õket és magukkal vihessék a pampákra.