LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay javítani szeretne

Törökországban tartják a tereprali legrangosabb sorozata, a Világkupa soron következõ viadalát, amelyen a magyar színeket a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió képviseli.
A verseny most vasárnap kezdõdik és hét napig tart, a versenyzõk összesen 3600 kilométert tesznek meg, amibõl 2000 kilométer a szelektív szakaszok hossza. (Átlagosan négy olyan nap lesz, amelyen 450 kilométer, és három olyan, amelyen 250 kilométer a napi penzum.)
A magyar pilóta tavalyelõtt már indult ezen a Vk-futamon, de akkor teljesen más jellegû volt a verseny: Urgüp volt a központ és akörül virág alakban tettek meg hurokszakaszokat a versenyzõk. Most Ankarából Erzurumba tart a mezõny és onnan vissza. Szalayt azonban cseppet sem zavarja az ismeretlen terep, hozzászokott már az effélékhez, igaz, a sivatagi szakaszok ezúttal hiányoznak majd a programból.
„Mindenképpen javítani szeretnénk tavalyelõtthöz képest, amikor tizedikek voltunk – fogalmazta meg a terveit a Dakar-ralit eddig háromszor teljesítõ Opel-pilóta. – A hírek szerint a murvás utaktól kezdve a kövesen át a homokosig minden lesz a programban, csak a nagy sivatagi szakaszok maradnak ki. Az Opelen jó néhány változtatást hajtottunk végre a megméretés elõtt: a legfontosabb, hogy beletettük a tartalék motorunkat, mivel a másik tönkrement a másfél héttel ezelõtti magyar versenyen. Közben megkaptuk a Dakarra a vadonatúj váltókat, amelyek fejlesztett változatok, úgyhogy némi változtatást igényeltek az autóban, de ezzel is elkészültek a fiúk. Optimistán várjuk a versenyt, bízom benne, hogy esélyünk lesz a pontszerzésre.”
Az eredeti tervek szerint Iránban ért volna véget a viadal, ám az útvonaltervet néhány héttel ezelõtt biztonsági okokból megváltoztatták, és adtak még egy évet az iráni szervezõknek a felkészülésre, úgyhogy a rajt és a cél is Ankara. A mezõnyben egyébként az autósoknál és a motorosoknál egyaránt találunk gyári versenyzõket. Az autósoknál természetesen indul a Világkupa-pontversenyben vezetõ Bruno Saby, a Volkswagen-istálló másik autóját pedig az újonnan igazolt fiatal Giniel de Villiers vezeti (új hír egyébként, hogy a következõ Dakartól kezdve a csapat tagja lesz a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz is, aki tavaly vonult vissza a ralivilágbajnoki szerepléstõl). Ott lesz még a rajtnál az autóépítõ fenomén Jean-Louis Schlesser, aki eddig kétszer nyerte meg a Dakart, és a félgyári Nissan Dessaude-csapat pilótái. A motorosok mezõnyében a két legrangosabb név a Dakar-címvédõ Cyril Despres és a szintén gyári KTM-színekben versenyzõ Carlo de Gavardo.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13