A Raid of the Champions utolsó napjára már csak négy szakasz maradt, melyet két pályára írtak ki. Az elsõ két szelektív a tegnap délelõtti útvonalon zajlott, azzal a különbséggel, hogy az elsõ 16 km-t kivették az itinerbõl. Mivel az esõ nem esett péntek éjjel óta, szikkadtak kicsit a sárfoltok. Így kissé könnyebb dolguk volt a versenyzõknek, és bár a terepet teljesen kijárták és a nyomokat kimélyítették, a mai indulók mégis mindannyian be tudták fejezni a versenyt. Az elsõ két szelektív teljesítése után a komplett tereprali mezõny szervizestül felvonult Budapestre, a Hungexpo területére, ahol rendhagyó módon megtartották az év utolsó két szakaszát. A szervizpark az „A” pavilon mellett kapott helyet, közvetlenül a kiszalagozott pálya szomszédságában. Egy nagyon rövid, flikk-flakkos, emiatt látványos és élvezetes szakasz volt, melyen két kört tettek meg a versenyzõk. Általában akkorra esett a résztvevõk rajtideje, mikor valaki éppen megtett már egy kört, így a jármûvek közelsége miatt gyakorlatilag üldözéses jeleneteknek lehettünk tanúi. A legvadabb üldözést Szalay és Korda hajtotta végre. Elõbbi pontosan akkor ért az elsõ kör végére, amikor Korda elrajtolhatott. Az Opel Antara RR-t és a Nissan Pickupot össze is koccolták a riválisok, és ez a látványos küzdelem így valójában hûen tükrözte a két rivális egész éves csatáit.
A Szalay-Bunkoczi páros végül az összetett negyedik idõt autózta, ám ez már bõven elég volt nekik, hogy a bajnoki kupa az ölükbe hulljon. „Próbáltam erre a versenyre koncentrálni, hogy a technikai problémák ellenére is minél jobb pozícióban maradjunk. Úgy érzem, hogy ez sikerült is a negyedik hellyel. Amikor szombaton a második szakaszon megelõztük Korda Eriket, már akkor tudatosult bennünk, hogy mi lehetünk a magyar bajnokok, akárhogy is alakul ez a verseny. De ez nem vette el a kedvünket attól, hogy minden szakaszon a legjobbat nyújtsuk. Nagyon örülök neki, hogy végre bajnokok lehetünk, egész évben küzdöttünk ezért az eredményért. Természetesen csapatmunka volt, ezúton köszönöm a szerelõk munkáját is, hiszen az õ háttértámogatásuk nélkül ezt nem sikerült volna elérnünk. Nagyon jó évadon vagyunk túl, több vendégpilótát üdvözölhettünk csapatunkban és minden futamon 4-5 autóval állhattunk rajthoz. Tetszettek a bajnokság versenyei, színvonalas küzdelmek voltak és erõs volt a mezõny, így már emiatt is büszke vagyok a trófeára.” – nyilatkozta Szalay Balázs.
Ma dobogóra állhatott a Rónai Péter-Galambos Tamás duó, akik életük legjobb eredményét produkálták a hétvégén. Õk nagyon sokat fejlõdtek az elmúlt két évben, immár a tizedik futamukon vannak túl. Míg tavaly a 12. helyen végeztek a bajnokságban, idén decemberben már a 6. helyért járó kupát vehetik majd át. „Küzdelmes versenyünk volt, de valójában ilyen volt az egész évünk. Szuper érzés, hogy a dobogóra állhattunk, és minden elismerésem a csapaté, sok köszönettel tartozunk nekik.” – mesélte vidáman Rónai.
Morvai Zoltán és Erõs Gábor az ötödik, míg Darázsi Zsolt Tóth Dénessel a hatodik pozíciót szerezte meg az abszolút tabellán. Darázsiék két óra büntetést még összepecáztak az utolsó szelektíven, ugyanis már a rajtban álltak, mikor kiderült, hogy elszakadt az ékszíj, de ott nem volt lehetõségük ezt a problémát orvosolni.
Összességében végül mindenki célba ért, a csapat négy autója az elsõ hat helyen végzett, ami fantasztikus eredményt hozott.
A bajnokoknak és egyben a csapatnak is ezúton gratulálunk!