LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay Balázs - Nagy futam
Szalay: Nagy futam, nagy élmény!

Immár hetedik alkalommal tartották meg a Nagy Futamot, amelyre ezúttal is több tízezer ember volt kíváncsi Budapest gyönyörű, történelmi belvárosában. Hosszú, tömött sorokban álltak a szurkolók az Andrássy út két oldalán, valamint az Erzsébet téren, és aki csak villanásnyi képeket látott a hátsó sorokból, az is megérezte az utcai parádé hangulatát – méghozzá az elképesztő hanghatások miatt. Az Opel Dakar Team terepjárójának dörmögésére is mindenki felkapta a fejét – Szalay Balázs már évek óta állandó résztvevője a május 1-jei utcai parádénak, és minden egyes alkalommal nagyon élvezi a bemutatót.

 

Már az is mozgalmas volt, amikor délelőtt megnyitották a paddockot a nézők előtt, hiszen elképesztő mennyiségű ember tódult be a versenyautók közé, több ezernyi fotó készült mindenkiről. A valódi show azonban csak ezután, 14 órakor következett a belvárosi aszfalton – a versenyzők számára ez mindig afféle örömautózás, hiszen nincs tét, nincs rajtuk nyomás, lehet trükközni. Igen, még az Opel Grandland X-szel is – annak ellenére, hogy ezt az autót nem erre a terepre tervezték.

 

„Jó volt látni, hogy a versenyzők nagyon élvezték a bemutatót, még a Formula–1-es Max Verstappen is, mert legyen szó bármilyen szakágról, viszonylag ritkán fordul elő, hogy ennyire közel lehetnek hozzánk a szurkolóink – mondta Szalay Balázs, aki 14 alkalommal állt rajthoz a Dakar ralin, és kilencszer ért célba. – Nagyon jó, hogy évről évre ilyen sok ember előtt tudjuk megmutatni, miről is szól az autósport, s bár a Grandland X-et nem kifejezetten aszfaltra tervezték, azért mindig nagyon élvezzük a Nagy Futamot. Az idén javasoltam a rendezőknek, hogy építsünk egy ugratót a pályára, mert úgy még látványosabb lenne, de persze ez csak tréfa, az F1-es autó aligha venné könnyedén az akadályt.”

 

A július 12-14 között tartandó Hungaroring Classicra hangolva a klasszikus autók is részt vettek a felvonuláson. Ők teljesen más korszakot és hangulatot képviseltek – de ugyanakkora sikert arattak.

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13