LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay Opel Antarával folytatja

Folytatódik az együttmûködés a Szalay Dakar Team és az Opel Magyarország között: kedden délután bemutatták az Opel Antarát, amelynek alapjaira december elejére elkészül majd az új versenyautó.
Megyeri György, a General Motors Magyarország igazgatója elmondta: az Antara fontos fejezet a négykerék meghajtású szegmensben, és hazánkban akkor kezdik majd értékesíteni, amikor Szalay Balázs és Bunkoczi László várhatóan áthalad majd a Dakar-rali céldobogóján – vagyis 2007 januárjában.
Csak egy adalék az együttmûködés sikerességéhez: Szalay Balázs a nyolc Dakar-ralija közül az utóbbi hármon indult Opel Fronterával, és mindháromszor sikerrel teljesítette az embertpróbáló távot. (Ezzel egyébként az Opel az egyetlen márka a Dakarok történetében, amely mindig célba ért, ami ékes bizonyítéka az autó megbízhatóságának.)
De visszatérve az Antarára!
A típusból mindössze egyetlenegy van Magyarországon (egyébként egész Európában sincs sokkal több, hiszen ez az autó az egyike volt azoknak, amelyek elõször legurultak a gyártószalagról), és azt a Szalay Dakar Team kapta meg, hogy december elejére elkészülhessen a versenyautó, amely részt vesz a világ legnehezebb tereprali versenyén.
Chris Lacey, a General Motors közép-európai igazgatója elmondta, nagy autósport rajongó lévén (õ már akkor is versenyzõ volt, amikor Szalay talán még meg sem született) örül az együttmûködésnek.
„Minden autós cég számára nagyon fontos, hogy a termékét sportos közegben is bemutathassa, és erre kiváló alkalmat nyújt, a Szalayékkal való három-négy éve tartó együttmûködés. Örülök, hogy ez folytatódik, és remélem, a csapat sikeres lesz az Antarával – mondta Chris Lacey. – Balázs profizmusa, és az a jófajta izgalom, amely körülveszi a versenyt, jó környezetet teremt a terepjárónknak a bemutatkozásra. Mert hát adott a világ legkeményebb tereprali versenye, egy profi csapat és egy remek autó – ez szerintem jó recept a sikerhez. Mert remélem, sikeres lesz az együttmûködés a Dakaron.”
Szalay Balázs, a csapat fõnöke és egyben pilótája számára is nagy örömet jelent, hogy egy új típussal állhat rajthoz a Dakaron.
„Meggyõzõdésem, hogy nagyon sok van ebben az autóban, és a csapatunk azért dolgozik, hogy a lehetõ legtöbbet ki is hozza belõle – mondta Szalay Balázs. – Mert a Dakar-rali távjának teljesítése az utóbbi években már kisebbik cél, most már a jó eredmény elérése is fontos. Az Antarán nagyobb átalakításra lesz szükség, ahhoz, hogy igazi versenyautó váljon belõle, de decemberre mindennel kész leszünk.”
A csapat kedd estére már darabokra szedi az Antarát, hogy a lehetõ leghamarabb elkezdhesse versenyautóvá építeni. Húsz ember, két hónapig biztosan azzal foglalkozik majd, hogy a 2007. január 6-i rajtra már a teszteken, és minden egyéb elõkészületen túl legyen a páros.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13