LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: Sorsdöntõ defekt
Egy defekt mindent eldöntött. Ebbõl is látszik, mennyire szoros volt a küzdelem a tereprali országos bajnokság harmadik futamán. Hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László mindössze három percet veszített a kerékcsere miatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a dobogós harmadik helyrõl a hatodikra csússzon vissza az Opel Dakar Team párosa. S bár reggel a gyõzelmet célozták meg, annak reménye így szertefoszlott, már csak a tisztes helytállás volt a cél




„Nyolc kilométerrel az elsõ szakasz célja elõtt kaptunk jobb hátsó defektet, egy teljesen sík, egyenes szakaszon, tehát különösebb ok nélkül – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki végül hatodikként érkezett a célba. –  Nem akartuk, hogy a lyukas kerék szétverje a kocsi hátulját, ezért inkább megálltunk, és kicseréltük. Három percet vesztettünk, ami egy kicsit elvette a kedvünket, hiszen addigra már körülbelül fél percet hoztunk Fekete Antiékon.”

Szalay és Bunkoczi rutinos a versenyzésben, s rutinos az ilyen helyzetek kezelésében, mindkét versenyzõ pontosan tudja, hogy a technika ördögével mindig kalkulálni kell – más kérdés, hogy nem esik , ha gond van. 



„A rajtra újra lendületbe jöttem, de akkor meg eltévedtünk egy kicsit. Volt egy balos visszafordító, a fák mögé kellett fordulni, de ott meg nem volt tovább út, és megfordulni sem volt könnyû, úgyhogy ott is veszítettünk egy kis idõt. De azt számolgattuk, hogy még ezzel együtt is meglett volna a második hely, ha nincs a defekt. Azon múlt minden” – mondta a Gyulán eddig három gyõzelmet arató Szalay Balázs, akinek ez volt az egyetlen idei hazai versenye, októberben Marokkóba, majd az Africa Race-re készül. Azt azért tegyük hozzá: a gyulai verseny sem volt sokkal hûvösebb (sõt…), mint az afrikaiak lesznek.  


GYULAI VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány, 3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h., …6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 9:43 p h. 


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13