LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay: Tízmillió ütést kapott az autó, de bírta

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 34. helyen ért célba a tereprali világbajnokság marokkói viadalának első valódi versenynapján, amelyen egy 322 kilométeres köves szakasz volt a penzum.

„Tízmillió ütést kapott az autó, de szerencsére simán kibírta ezt a nagyon nehéz, köves szakaszt – mondta Szalay Balázs, aki majdnem két éve ült legutóbb versenykörülmények között autóban. – Olyan régen jártunk már Marokkóban, hogy egészen meglepődtem, milyen sok kő van itt. Aztán száz kilométer megtétele után az is eszembe jutott, milyen sokat kínlódtunk ezen a környéken. Most sem volt könnyű, sokat mentünk az előttünk indulók porában, de szerencsére sikerült egész sokat előre jönni. Be kell vallanom, nagyon érdekes pusztán az élvezet kedvéért versenyezni, úgy, hogy semmiféle nyomás nincs rajtunk. Persze, próbálok mindent beleadni, ahogy szoktam, Laci pedig próbált visszafogni, ahogy szokott, mondván, hogy ez még csak az első nap, de mint tudjuk, a türelem, nem az erősségem. Ennek ellenére gond nélkül lehoztuk a napot, aminek nagyon örülök.”

Bunkoczi László egyelőre ismerkedik a digitális navigációval, de eddig nem lehet oka a panaszra, hiszen száz métert, ha mehettek pluszban ahhoz képest, amit kellett volna.

„Nem volt könnyű a mezőny végén rajtolni, viszont így nem lehetett rohanni, igaz, akik rohantak, még most is ott vannak bent a pályán, jó néhány autót láttunk összetörve, még a cél előtt két kilométerrel is – mondta Bunkoczi. – Jó nagyokat lehetett hibázni ezen a pályán, és én mindeközben még az új, digitális navigációval is próbáltam megbarátkozni. A hátránya, hogy sose láttam még, az előnye, hogy mivel egy képernyőn van minden, tudsz koncentráltan figyelni mindenre. Igyekeztem az alapinfókat összepecázni, és szerencsére nem is ment rosszul, hála Istennek. Kíváncsian várom a holnapot.”

Ami az élmezőnyt illeti: a gyári Toyotával autózó szaúdi Jazid al-Radzsi volt a leggyorsabb, ugyanakkor érdekesség, hogy bár az Audi versenyzői az open kategóriában méretik meg magukat, biztató lehet számukra a Dakar szempontjából, hogy Carlos Sainz 3:28:13 órás teljesítménye 51 másodperccel gyorsabb volt, mint az FIA-értékelésben győzedelmeskedő Al-Radzsié.

MAROKKÓ RALI, VB-FUTAM
1. szakasz Agadir–Tan Tan (össztáv: 562 km, szelektív szakasz: 322 km). Autósok:
1. Jazid al-Radzsi, Dirk von Zitzewitz (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 3:36:41, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:05 perc hátrány, 3. Chicherit, Winocq (francia, CLK Buggy) 9:57, …34. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:14:58 óra h., …43. Lónyai Pál, Somfai Mátyás (magyar, Can-Am) 1:31:07 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13