LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a harmadik helyen

Harminc kilométeres szelektív szakasszal melegített (s a dobálós, helyenként pedig sáros pályán alaposan ki is melegedett) a tereprali országos bajnokság mezõnye a Kapuvár könyéki Rábaköz-kupára.

Az Opel Dakar Team párosai közül Szalay Balázs és Bunkoczi László a harmadik helyen vitte célba az Opel Antara RR-t.
„Két verzió volt: vagy biztonságosan megyünk, vagy bevállalósan. Utóbbi eléggé kockázatosnak tûnt az elsõ nap elsõ szelektív szakaszán, hiszen nem tudtuk, hogy milyen a talaj, sok helyen pedig nem láttuk, mi van a fû alatt. Amikor majd másodszorra megyünk ugyanitt, már tudni fogjuk, mire számíthatunk – tudjuk, hol lehet elnyomni padlógázon és hol nem. A harmadik hely nem rossz, bár idõeredmények tekintetében azt vártam, hogy közelebb legyünk egymáshoz. De nem dõlt el semmi, szombaton összekapom magam és ráállok a gázra” – mondta a bajnoki címvédõ Szalay Balázs, akinek a navigátora, Bunkoczi László még hozzátette, az itiner nem mindig volt teljesen pontos, olykor a megérzéseikre kellett hagyatkozniuk vagy pedig improvizálni.
Szerencsére 15 év után azért ez nem okoz túl nagy nehézséget.

Nemcsak a hazai mezõnyben számít különlegességnek, hogy kamionos triók is rajthoz állnak a viadalon – a monstrumok viszonylag kevés helyszínen méretik meg magukat. Itt most õk is elindultak, s az Opel Dakar Team sem maradhatott ki a „buliból”: a Dakart többször is megjárt Darázsi Zsolt mellett ezúttal a csapatfõnök Németh Ottó diktálta az itinert, a harmadik ülésben pedig Schreiner János ült. Új fiúk a fedélzeten – de remekül megállták a helyüket. Az még csak egy dolog, hogy a kamionok közt a leggyorsabbak voltak, de az autósok közül is megelõztek vagy egy tucatot.
„Nem mûködött az átbeszélõnk, úgyhogy Ottó jobb híján üvöltött, ezt leszámítva nagyon jó volt a szakasz, élveztük. Egyetlen kalandunk volt: túlszaladtunk az egyik kanyaron, a nézõk szaladtak is, amerre láttak, de szerencsére azért nem voltunk annyira közel hozzájuk. A pálya azonban ettõl függetlenül elég kemény, nem kifejezetten kamionoknak való: szûk, füves, amelyen ezek a kamionok nagyon csúsznak” – mondta Darázsi, aki abszolútban, vagyis az autókat is beleszámítva a 15. helyen végzett. 
A csapatfõnökként már bizonyító, navigátorként azonban még csak most debütáló Németh Ottó hozzátette: „Életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, közelrõl is megismerhettem a kamionozás élményét. Elmondhatatlanul jó volt ezzel a monstrummal ilyen gyorsan menni. Büszke vagyok magunkra, hogy az itiner-gyorstalpaló elvégzése után a leggyorsabbak voltunk a kamionok között, sõt, autókat is megelõztünk.”

Vörös Ferencnek és Boros László Attilának is ez volt az elsõ közös versenye, s õk is simán megugrották az elsõ akadályt, bár a technika ördöge azért nem volt kegyes hozzájuk: a váltóban nem mûködött a második fokozat.
„Nem volt kettes a váltóban, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. Ráadásul utolértük az elõttünk induló két külföldi versenyzõt, mentünk a porukban és elnéztünk egy kanyart, nem fordultunk el, úgyhogy eltévedtünk. Körülbelül egy kilométert tettünk meg fölöslegesen, de nagyon élveztük az elsõ közös tapasztalat megszerzését” – mondta a 22. helyen végzõ Vörös Ferenc a célban.

A csapat és a mezõny egyetlen hölgyversenyzõje, Várkonyi Andrea ezúttal küzdött az autóval. A mindig kezes Antara ugyanis ezúttal rakoncátlankodott, alighanem a beállításával akadtak gondok, amit a szervizcsapat igyekezett este orvosolni.
„Olyan volt, mint amikor a kutya rámegy a jégre és szanaszét csúszik a lába. Nem volt kiszámítható, összevissza csúszkáltunk, ami elég rossz érzés volt, fel is zaklatott. Rögtön a rajt után éreztem, hogy gond van, és attól kezdve nem is tudtam rendesen koncentrálni. Pedig közben arra is  kellett figyelni, hogy a szûk utakon, a vizesárkokon átjussunk anélkül, hogy baj lenne. A végére sikerült egy kicsit megnyugodnom: arra gondoltam, ez csak harminc kilométer, az igazi verseny csak szombaton kezdõdik, s az a lényeg, hogy ne tegyünk kárt az autóban” – mondta Várkonyi Andrea, akinek ezen a viadalon is Laklóth Aladár diktálja az itinert. A páros a 23. pozícióban ért célba az elsõ napon.

RÁBAKÖZ-KUPA, AZ OB 2. FUTAMA
Abszolút sorrend 1 szelektív szakasz után: 1. Korda Erik, Tóth György (Korda Racing Team, Nissan Pickup) 22:03, 2. Fazekas Károly, Horn Albert (Fazekas Motorsport, BMW X3) 38 mp h., 3. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 53 mp h., …15. Darázsi Zsolt, Németh Ottó, Schreiner János (Opel Dakar Team, MAN) 7:48 p h., …22. Vörös Ferenc, Boros László Attila (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 9:09 p h., 23. Várkonyi Andrea, Laklóth Aladár (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 9:17 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20