LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a kilencedik helyen

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a kilencedik helyen végzett a tereprali Világkupa-sorozat idei elsõ viadalán, a Baja Transibéricón. Az Opel Antara pilótája elárulta: ha rajt elõtt felajánlják neki ezt az eredményt, szó nélkül elfogadta volna (a mezõny ugyanis rendkívül sûrû volt, és jó nevû pilótákból állt), persze, így, hogy csupán egy pozícióra volt a Vk-pontszerzés, Szalay sem bánta volna, ha meg tudja elõzni az olasz Maurizio Tragliót, aki elõtte ért célba.
Jó hír a páros szempontjából, hogy folyamatosan fejlõdött és küzdötte magát egyre elõrébb és elõrébb az összetettben, no és az, hogy az Opel Antara remekül bírta a kiképzést – pedig a verseny elég hosszú volt: a 2200 kilométernyi össztávot és az 1200 kilométernyi szelektív szakaszt figyelembe véve mintha egy komplett magyar bajnoki szezont teljesítettek volna Szalayék.
Vasárnap két 150 kilométeres szelektív szakaszt írtak elõ a mezõny számára, és Szalayék remek tempóban autózva három ellenfelüket is maguk mögé utasították a gyors, de technikás pályán.
A verseny vége még adott okot az izgalomra: a szervezõk jó néhány percnyi büntetést kiosztottak gyorshajtás miatt. Történt, hogy az egyik szombati szelektív szakasz során körülbelül háromszáz métert betonúton kellett megtenni a mezõnynek, amely során 50 km/órás sebességkorlátozás volt érvényben. Ezt be is tartották a versenyzõk, ám a zóna nem a betonút végén ért véget, hanem késõbb, ezt pedig már többen nem vették figyelembe – köztük Szalay sem. „Gázt adtam, és mire Laci rám ordított, hogy még a sebességkorlátozási zónában vagyunk, már késõ volt, hatvannal mentünk” – mondta Szalay.
Ez a kis malõr azonban szerencsére nem változtatta meg a végeredményt, a magyar páros megtartotta kilencedik pozícióját.
A végsõ gyõzelmet a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz szerezte meg, aki a verseny elejétõl kezdve éreztette fölényét a többiekkel szemben.

BAJA TRANSIBÉRICO, VK-FUTAM, PORTUGÁLIA
Abszolút végeredmény: 1. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen Race Touareg) 13:33:41.0, 2. Roma, Cruz (spanyol, Mitsubishi Pajero) 7:43.0 perc hátrány, 3. Sousa, Schulz (portugál, német, Volkswagen Race Touareg) 15:40.0 p h., …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Antara) 2:06:33.0 óra h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13