LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a top tízben!
Szalay Balázs és Bunkoczi László ennél jobban nem is melegíthetett volna a Selyemút-ralira: az Opel Dakar Team kettõse tizedikként ért célba az elsõ szakaszon, amely meglehetõsen hosszú volt (878 km), ám a szelektív szakasz „csak” 258 km tett ki az össztávból. Ez sem rövid (fõleg ha figyelembe vesszük, hogy azért Oroszországban is tombol a nyár), de a következõ napokban már csak hosszabbak következne.


„Jobban nem is alakulhatott volna számunkra ez a nap, hiszen itt vagyunk a célban – mondta Szalay Balázs a volgográdi táborban, ahol egész kis rendezvénysorozat várta a mezõnyt, hagyományõrzõ csoportok, koncertek, helyi csecsebecsék vására. – Huszonöt kilométer volt hátra a szakaszból, amikor eltört a jobb hátsó féltengely, és attól kezdve küszködtünk egy kicsit, fõleg, hogy az utolsó ötven kilométerre homokos szakaszt jelöltek ki a rendezõk. Nem voltak dûnék, de mély homokon autóztunk, amelyen alig mertem fékezni, nehogy megálljunk és soha többé ne induljunk el…”
Végül azonban még a gondok ellenére is tizedikként ért célba a páros, vagyis a navigátor, Bunkoczi magában mormolt imái eredményre vezettek. Vagy talán az az ezerforintos hozta meg a szerencsét, amelyet az egyik vetélytárs autójában hagyott tavaly és most babonából visszakapott? Esetleg egyszerûen csak vigyáztak rájuk az égiek? 

Végül is mindegy melyik az igaz, a lényeg, hogy célba ért a páros és kedvezõ pozícióból várhatja a folytatást. 
„Az elsõ kétszáz kilométeren egyedül a navigáció okozott nehézséget, mert hirtelen irányváltásokra volt szükség, nagyon könnyen el lehetett tévedni, szerencsére mi csak piciket csúsztunk túl, nem veszítettünk szinte semmit. Utána következett a mély homok, amelyben második-harmadik sebességi fokozatban haladtunk, nagy fordulatszámon pörgetve a motort, ami egyébként nagyon jól mûködik, az autónknak úgy látszik, jót tesz az orosz levegõ, mert teljesen megtáltosodott… A végén aztán a féltengely miatt a méterszámlálónk is megadta magát, úgyhogy bár láttuk a célt, az út nem oda vezetett, így jobb híján árkon-bokron át közelítettük meg, de szerencsére az Antara jól bírta” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, azt pedig már csak mi tesszük hozzá, a bivalyerõben lehet szerepe a vadonatúj motornak is. 
Bemelegítésnek tehát jó volt a szakasz, az elején lendületbe jöttek a versenyzõk, az utolsó ötven kilométeren pedig a rendezõk ízelítõt adtak abból, mi vár rájuk a hétfõi 309 kilométeren, ami az ígéretek szerint majdnem végig homokos talajú. 

SELYEMÚT-RALI
1. szakasz, Ryazan–Volgograd (össztáv: 878 km, ebbõl szelektív szakasz: 258 km). Autósok: 1. Borisz Gadaszin, Dan Sjemel (orosz, G-Force Proto) 2:55:52, 2. Schlesser, Zsilcov (francia, orosz) 11 másodperc hátrány, 3. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 1:25 perc h., …10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara) 13:59 p h., …35. Liszi László, Sin Zoltán (4×4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero) 40:25 p h., …67. Fazekas Károly, Horn Albert (4×4 Off Road Club, BMW X5) 1:35:26 óra h. 
Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 3:00:55, 2. Loprais, Bruynkens, Deenen (cseh, belga, belga, MAN) 4:32 p h., 3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 6:04 p h., …Kovács Miklós, Tóth Tamás és Tóth György egyelõre a pályán van.

(fotó: DPPI/Eric Vargiolu)
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13