LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék az élen!
Tökéletes nap. Pontosabban majdnem tökéletes, de igazából az a majdnem ezúttal nem számított, hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László fülig érõ szájjal konstatálta a szombati nap végén, hogy vezet az összetettben a tereprali országos bajnokság második futamán. Az Opel Dakar Team párosa a szombati négy szelektív szakaszból kettõt megnyert (nagyon feküdt nekik az a szelektív…), és végig nagyon összeszedetten versenyezve maga mögé utasította a vetélytársakat. 


„Ez belülrõl nézve is gyors volt – mosolygott Szalay a nap végén. – A pályák ritmusa feküdt a stílusunknak, s ez délután mutatkozott meg igazán, hiszen mindkét szelektíven két percet javultunk a délelõtthöz képest. Eddig az egész nagyon jó és összeszedett volt, igaz, a harmadik szakaszon egy kicsit magunkra ijesztettünk, mert rámentünk egy tuskóra, ami kikapta a kezembõl a kormányt. Azt hittem, defektet is kaptunk, de szerencsére megúsztuk. Nagyon örülök neki, hogy vezetünk, úgy éreztem, ez majdnem tökéletes nap volt…
Így gondolta Bunkoczi László is, aki szerint hosszú évek óta az egyik legjobb versenynapjukon vannak túl. Egy olyan napon, amelyen minden klappolt. 

„Fülig ér a szám: jó érzés, hogy ilyen nagy csatát vívunk Malysszal és Komornickivel, az meg végképp, hogy meg is elõzzük õket. Ma úgy mentünk, hogy ennél sokkal jobban nem biztos, hogy tudtunk volna. Tetszettek a pályák, jó volt a hangulat, de ez egyáltalán nem meglepõ, aki vezet a versenyben, annak általában tetszenek a pályák” – mondta Bunkoczi.  
Az Opel Mokkával autózó kettõs az éllovas pozíciója ellenére nem dõlhet hátra nyugodtan a versenyzõülésében, ugyanis Malysz elõtt mindössze 15, Komornicki elõtt pedig 39 másodperccel vezet az összetettben, vagyis elképesztõen szoros a küzdelem. 

Az Opel Dakar Team másik párosa, Apáthy Zoltán és Erõs Gábor a hetedik helyrõl várja a folytatást. 
„Élvezetes, de elég nehéz nap volt, mivel majd’ egy éve ültünk legutóbb versenyautóban, és vissza kellett szokni. Folyamatosan tért vissza az érzés. A mi autónkat ugyanis meglehetõsen egyedi stílusban kell vezetni, öt méterrel a kanyar elõtt kell fékezni, akkor fordul úgy, ahogy kell. A helyezésnek nagyon örülök, holnap tovább gyorsulunk” – ígérte Apáthy. 
A Rábaköz-kupa vasárnap 4 szelektív szakasszal ér véget. 
 
CÉLTRANS’97 RÁBAKÖZ-KUPA, AZ OB 2. FUTAMA, HIMOD
Abszolút sorrend 4 szelektív szakasz után: 1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 1:50:38, 2. Malysz, Marton (lengyel, Toyota Hilux) 15 másodperc hátrány, 3. Komornicki, Kolodziej (lengyel, Mitsubishi Strakar) 39 mp h., …7. Apáthy, Erõs (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 15:58 p h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13