LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék huszáros hajrája

A második helyen zárta az országos bajnokság harmadik viadalát a Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera trió, amely vasárnap remek csatát vívott az ellenfelekkel, és a negyedik pozícióból zárkózott fel és kaparintotta meg az ezüstérmet.

A napi elsõ szelektív szakaszon Szalayék alig maradtak el a gyõztes idõeredménytõl, pedig majdnem két percet töltöttek el egy árokban. „Amikor az autó lecsúszott a gödörbe, azt hittem, vége mindennek – vallotta be Szalay. – Tolatva nem tudtunk kijönni, úgyhogy vesztegeltünk egy kicsit a fák között, majd megtámaszkodva az egyiken, végül elõrefelé tudtunk kiszabadulni.”

Várható volt, hogy a második szelektív szakasz vízválasztó lesz, hiszen a távja háromszorosa volt a többinek: 90 kilométer. Nos, ezen Szalay ledolgozta másfél perces hátrányát az elõtte álló Ács Lászlóval szemben, így elvileg a harmadik helyrõl várhatta volna a záró szakaszt, kiderült azonban, hogy a második Palik László nem folytatja a versenyt, mivel melegedett a motorja, és nem akart kockáztatni.

„A hosszú szelektíven lendületesen, jó ritmusban autóztunk, nagyon élveztem a versenyzést – folytatta Szalay. – Még az is belefért, hogy fél percet veszítettünk, amikor Murczinék elakadtak, és mi körülbelül fél percet vesztegeltünk mögöttük. Élményautózás volt.”
Így Szalayék az ezüstös pozícióban találták magukat, amit már csak meg kellett tartani a zárószakaszon. Ez sikerült is, ami azt jelenti, hogy õk produkálták a legjobb hajrát ezen a napon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Szalayék a dupla szorzónak köszönhetõen 30 pontot gyûjtöttek, ami azt jelenti, hogy az összetettben is a harmadik helyre zárkóztak fel.

Bertinus-kupa, az ob 3. futama, Dunakeszi
Abszolút végeredmény: 1. Kis Sándor, Czeglédi Péter (RTL Motorsport, Nissan Pick-Up) 4:25:49, 2. Szalay, Bunkoczi (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) 4:34:44, 3. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 4:36:16
Az ob állása: 1. Kis Sándor, Czeglédi Péter 63 pont, 2. Ács, Bagics 56, 3. Szalay, Bunkoczi 31

Következik (június 9-11.): 2. Építõipari-kupa, az ob 4. futama, Mosonmagyaróvár

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13