LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék kénytelenek kihagyni a Dakart

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a hét végén pályafutása során elõször elhódította az országos bajnoki címet, ám nem lehet teljes az öröme, egy nappal a pezsgõfürdõ után ugyanis biztossá vált: az Opel-páros nem lehet ott a 2011-es Dakar-rali rajtjánál.

Szalayék beneveztek, és az utolsó utáni pillanatig küzdöttek, hogy összeszedjék a szükséges pénzt, ám nem sikerült, így vissza kellett mondaniuk az indulást.
„Minimális létszámmal, nyolcfõs csapattal készültünk a Dakarra, de ebben a nehéz gazdasági környezetben képtelenek voltunk összerakni az induláshoz szükséges büdzsét. Az utolsó pillanatig kivártunk, mert bíztunk benne, hogy gyorsabban intézõdnek az ügyek és az újonnan érkezett támogatóktól esetleg még az idén befolyik a pénz, de nem történt meg, úgyhogy bár rajta vagyunk a nevezési listán, vissza kellett mondanunk az indulást. Az egész csapat nagyon szomorú és csalódott, Laklóth Aladár, aki a versenykamionban navigált volna, a Dakarhoz igazította a színházi programját, és mindannyian úgy készültünk, hogy az év végén elutazunk Buenos Airesbe. Ám sajnos ez most nem jön össze…”

A költségekkel kapcsolatban Szalay elárulta, a nyolcfõs csapat és a jármûvek nevezési díja 100 ezer euró (körülbelül 28 millió forint) lett volna, ez azonban még nem minden, hiszen repülõjegyeket kellett volna venni, szállodai szobákat kifizetni (elõbbieket az indulás reményében egyébként rég lefoglalták), alkatrészeket, gumikat vásárolni, ami azt jelenti, hogy összesen körülbelül 60 millió forintra rúgtak volna a költségek, amit képtelenség volt összegyûjteni.

„Rossz érzés lesz itthon maradni, de már most megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ha lehet ezt egyáltalán fokozni, még jobban fogok küzdeni a 2012-es Dakar-indulásért. Ugyanis nem szeretnék még egy versenyt kihagyni. Szerintem már így is nehéz lesz a visszatérés, hiszen amikor lendületben voltunk és minden évben ott álltunk a rajtnál, az elsõ két-három nap akkor is pokoli nehéz volt – bele kell abba jönni, hogy az ember tíz-tizenkét órát vezet naponta, alig alszik és már jön is a következõ, pokoli fárasztó szakasz. De mi ezt szeretjük a legjobban, éppen ezért mindent megteszünk, hogy újból megfelelhessünk a kihívásnak, amit a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenye jelent” – mondta Szalay, akinek a tervei között szerepel az is, hogy a jövõre elõször kiírt tereprali világbajnokság néhány viadalán rajthoz áll. Ezek közül némelyik sprint-futam, de megmaradtak a klasszikus sivatagi „egyhetesek” is, amelyek jó felkészülést jelenthetnek a Dakar-ralira. Mert mindig az a végcél.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13