LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék lendületben – a 30. helyről várják a folytatást

Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László lendületben van!

A Dakar rali második napra rendelt, 342 kilométeres szelektív szakaszán a páros a 30. helyen ért célba, vagyis újabb 12 helyet javított, és már az összetettben is a 30. helyen áll. A Grandland X magyar pilótája úgy érzi: lehet ez még jobb is! „Újabb jó napon vagyunk túl, annak ellenére, hogy akadt azért egy két kalandunk – mondta Szalay, akinek ez a 14. Dakarja. – Volt például egy magas dűne, amelyre elsőre nem tudtam felvinni az autót. Az igazsághoz tartozik, hogy a guminyomást nem engedtük le annyira, mint tegnap, mert ezúttal köves szakaszok is szerepeltek az útvonalban, úgyhogy ez is lehetett az oka, a lényeg, hogy mentünk felfelé a dűnén, de egyszer csak elfogyott az erő, úgyhogy lefordítottam a kocsit, nekifutottam újra, és akkor már nem volt gond.”

A pilóta a pályáról elmondta, hogy az első hatvan kilométeren nehéz dűnéken autóztak, azt élvezetes tengerparti követte, majd pedig egy gyorsabb szakasz egy folyómederben, a végére pedig még „rádobtak” a rendezők negyven kilométernyi dűnét, amely navigációs szempontból sem volt egyszerű. „Navigációs szempontból az egész nap nagyon nehéz volt, mert elképesztő mennyiségű irányváltás szerepelt az itinerben – mondta Bunkoczi. – Már az elején is láttuk, hogy jó néhányan keresgélik előttünk az utat, de az utolsó dűnesorban aztán minket is megevett a fene, mert volt egy olyan irányváltás, amit ha visszamennénk, akkor se találnék meg. Volt egy kis szerencsénk is, mert sokan már visszafelé jöttek a rossz irányból, s bár addig is éreztük, hogy nem jó helyen vagyunk, akkor már biztosak voltunk benne. Aztán megláttuk a helikoptert és rátaláltunk a helyes nyomra. Én mindig nyugtával dicsérem a napot, és ez a nap most meg is érdemli a dicséretet: az autó is jól muzsikált, mi is összeszedettek voltunk, s úgy érzem, az elmúlt két nap megalapozta az előttünk álló nyolcat.”

Nem csupán Bunkoczi, hanem Szalay is nagyon optimista: úgy érzi, lendületben van. „Nagyon élveztem ezt a napot, az autó tökéletes volt, mi pedig sokat előztünk, sőt, szinte folyamatosan előztünk, ennek is köszönhető a harmincadik hely, aminek nagyon örülök. Remélem, még tudunk javítani – most úgy érzem, lesz ez még jobb is.”

  1. DAKAR RALI
    2.szakasz, Pisco–San Juan de Marcona (össztáv: 552 km, ebből szelektív szakasz: 342 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 3:26:53, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini All4) 8 másodperc hátrány, 3. Ten Brinke, Panseri (holland, francia, Toyota Hilux) 1:20 mp h., …30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 53:41 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 4:32:45, 2. Ten Brinke, Panseri 28 mp h., 3. Roma, Haro 42 mp h., …30. Szalay, Bunkoczi 1:09:51 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13