LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék már a 12. helyen

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs remekül hajrázik, a szombati nap után már a 12. helyen áll a tereprali Világkupa idei elsõ versenyén – pedig a pilóta saját bevallása szerint ez a nap is rengeteg küzdelmet és nehézséget hozott. Az most már teljesen biztos: itt Portugáliában nemigen szokás elengedni a mögöttünk érkezõ gyorsabb versenyzõt, hiába tenyerel a dudán, hiába próbál meg mindent az elõzés érdekében.
Így aztán Szalayék ezen a napon is rengeteget szenvedtek mások porában -a gyér látási viszonyok következményeként az Opel Antara elejét-hátulját olykor oda-odavágták a kiálló gyökerekhez, vagy az útban lévõ fákhoz. Szerencsére az ezüst-sárga versenygép csak felületi sérüléseket szenvedett, így mindössze egy általános szervizre volt szükség este.
Az már nagyobb baj volt – és több idõbeli veszteséggel járt -, hogy a szervezõk jó néhány mély vízátfolyást iktattak a programba. Szalayék kétszer elakadtak, egyszer traktornak kellett kihúzni õket, és persze közben akiket kínkeservesen maguk mögé utasítottak, azok mind visszaelõzték õket.
A lényeg azonban az, hogy az abszolútban a 12. helyen állnak és mivel vasárnap további két 150 kilométeres szelektív szakasz vár a mezõnyre, akár arra is van lehetõségük, hogy még elõrébb küzdjék magukat.
A technikás, szûk pályákon zajló viadalon továbbra is a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz vezet.

Baja Transibérico, a Vk 1. futama, Portugália
Abszolút sorrend a 3. nap után: 1. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen Race Touareg) 10:12:41.0, 2. Roma, Cruz (spanyol, Mitsubishi Pajero Evo) 5:18.0 perc hátrány, 3. Sousa, Schultz (portugál, német, Volkswagen Touareg) 15:29.0 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Antara) 1:42:08.0 óra h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13