LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék megkezdték a felzárkózást

Két helyet javított vasárnapi pozícióján a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió a török Világkupa-futam második napján, és így már 10. helyen áll az összetettben. Más kérdés, hogy a páros egyáltalán nem volt elégedett az ürgüpi táborhelyen, mert ha a saját tempójukat tudják autózni és nem keverednek el néhányszor, akkor sokkal elõrébb is lehetnének. Persze, a verseny még csak most kezdõdik, öt nap van még hátra a küzdelembõl.
„A legelején eltévedtünk egy kicsit, de Robi hamar rájött, és határozottan kért, hogy forduljunk vissza. Ha rajtam múlik, még mentünk volna, és akkor több idõt veszítünk – mondta az Opel-pilóta. – Azután kezdõdött csak az igazi kavalkád, a portól szinte semmit sem láttunk, úgyhogy megpróbáltunk egy-egy motor vagy autó mögé becsatlakozni. Csakhogy igazat mondott az elõzõ napi eligazításon Rene Metge fõszervezõ: ezen a napon nem volt könnyû megtalálni a helyes útirányt. Ha láttunk volna valamit, talán könnyebb lett volna, így azonban esélyünk sem volt. Ötven kilométeren keresztül követtünk például egy Toyotát, és hiába használtuk az elõzést segítõ Sentinel rendszert, amely az õ autójában jelzi, hogy mögötte jövünk, annyira közel sohasem tudtunk kerülni a portól, hogy elõzésbe kezdjünk. Pozitív viszont, hogy a kocsi nagyon jól bírja a terhelést, reggel ugyan egy kicsit ránk ijesztett, mert folyt belõle a váltóolaj, de hamar orvosoltuk a problémát.”
Szalay még hozzátette, ezen a napon már a vezetéssel sem volt gond: sikerült felvennie a ritmust, sokszor haladtak 150 km/órás sebesség fölött. A navigátor, Tagai Róbert érthetõen nem volt túlságosan feldobva a nap végén, de a történtek talán még elszántabbá tették.
Következik kedden az Urgup – Sivas szakasz (össztáv: 430 km, ebbõl szelektív szakasz: 299 km)

Török-rali, a Vk 4. futama
2. nap után:
1. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 2:24:35
2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) 5:03 perc hátrány
3. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) 7:34 perc hátrány

11. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) 33:37 perc hátrány

Az összetettben:
1. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 3:58:48
2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) 3:02 perc hátrány
3. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) 4:03 perc hátrány

10. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) 42:55 perc hátrány

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13