LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék negyedikek, de készek a támadásra

Négy rövidebb és egy hosszabb (78 kilométeres) szelektív szakaszt írtak elõ a rendezõk szombatra a tereprali országos bajnokság mezõny számára, ezek közül azonban végül az utolsót (a leghosszabbat) törölték, mert a hírek szerint nem volt jó az itiner – annyira nem, hogy az elõfutó autó sem talált végig a szakaszon.
A négy szelektív eredménye alapján a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a második helyen áll az összetettben, méghozzá a bajnoki éllovas Gál István, Oroszlán Tibor kettõs mögött.
„Az elsõ szakasz afféle bemelegítés volt mindkettõnk számára, és bár volt egy kis eltévedésünk, nem kerültünk miatta tetemes hátrányba – mondta Szalay Balázs, a zöld Opel Frontera pilótája. – Pontosabban a többi szelektíven le tudtuk dolgozni a hátrányunkat. A Domony környéki pályát kétszer kellett teljesíteni, és örültem, mert másodszorra két percet tudtunk javulni önmagunkhoz képest. A negyedik csúszós, sáros szakaszon tartottuk az eredményt, és mivel az utolsó szelektívet törölték, ez egyben azt is jelentette, hogy a negyedik pozícióban zártuk a napot.”
Az Opel Fronterába erre a versenyre tesztelés céljából új alkatrészek kerültek, amelyek eddig remekül vizsgáztak – a kocsival a világon semmi gond sem volt. Szalay reméli, ez vasárnap sem lesz másként, mert õ bizony támadni akar tiszta erõbõl. A két és fél perc körüli hátránya Gállal szemben ugyanis nem behozhatatlan, és az opeles duó meg is próbálja ledolgozni.

PSI Holding-kupa az ob 6. futama
Abszolút sorrend 4 szelektív szakasz után
1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto) 1:09:29,
2. Rigler, Maurer (R&R Motorsport, Toyota RAV4) +1:54 p h.,
3. Liszi, Tóth D. (4×4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero) +1:59 p h.,
4. Szalay, Bunkoczi (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) +2:26 p h.,
5. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) +2:56 p h.,
6. Kristóf, Hujber (Premier Motorsport, Bowler) +3:43 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13