LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék ötödikek a szakaszon!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős ötödikként ért célba a katari világkupa-verseny homokvihar miatt lerövidített negyedik szakaszán.

 

A szerda reggeli rajtot az erős szél és az ebből adódóan kitörő homokvihar miatt elhalasztották Katarban. Előbb egy, majd még egy órával, utóbb pedig a versenyzőkkel egyeztetve úgy döntöttek, lerövidítik az első szakaszt – a penzum így 119.39 kilométer lett –, a másodikat pedig meg sem tartják. A versenyzők 10.30 órakor hagyták el a tábort, s egy órával később rajtoltak a mért szakaszon, amelyet az Opel Dakar Team magyar kettőse ötödikként (!) teljesített.

Szalay Balázs a táborba érve kicsit méltatlankodott amiatt, hogy nem negyedikként (akkor csak a három gyári Toyota végzett volna előttük), de összességében természetesen örült a remek részeredménynek.

„Ezen a napon végre semmi gondunk sem volt – mondta Szalay, aki először versenyez Katarban. – Mire odaértünk a rajthoz, a látási viszonyok kitisztultak, és én nagyon élveztem, hogy jó volt a tempónk, nem tévedtünk el, és maga a pálya is tetszett, legalább húsz kilométert tettünk meg közvetlenül a tengerparton. Kétszer előztünk, egyszer egy defektet szerelő versenyzőt, másodszor pedig egy side by side-ot, amely miatt többször is lassítanunk kellett, mert a porában mentünk. Örülök az ötödik helynek, de a negyediknek még jobban örülnék… Azért nem mondom az elsőt, mert a három gyári Toyotát lehetetlen megelőzni, ha nincs semmi gondjuk.”

A versenyzők egyöntetű véleménye szerint jó döntés volt elhalasztani a reggeli rajtot, mert a biztonság mindennél fontosabb.

„Reggel olyan erős szél volt, hogy az egyik autópályát lezárták, mert egy tartálykocsit keresztbe fordított és felborított a vihar, ezek után nem meglepő, hogy halasztották a rajtot – mondta az Opel Grandland X jobb oldali versenyülésében helyet foglaló navigátor, Bunkoczi László. – Noha lerövidítették, a szakasz nem lett sokkal könnyebb, mert a por elfújta a nyomokat, úgyhogy szinte semmit sem lehetett látni. Az eredmény annak köszönhető, hogy elkerültük azokat a hibákat, amelyeket eddig elkövettünk, jól működtünk csapatként.”

A szervezők csütörtökre egy 254.58 kilométeres szakaszt terveztek a verseny lezárásaként, ám az előrejelzések szerint a szél a záró napra felerősödik, úgyhogy kérdés: meg tudják-e tartani?

 

KATAR RALI, A TEREPRALI VK, 1. FUTAMA, DOHA

Negyedik szakasz, Al-Kharssah (össztáv: 238 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 119.39 km). Autósok: 1. Jazid Al-Radzsi, Michael Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 1:03:08, 2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 2:34 p h., 3. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 5:12 p h., …5. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 11:38 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 9:36:06, 2. Al-Radzsi, Orr 1:16:06 ó h., 3. Przygonski, Gottschalk 2:00:59 ó h., …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:5:55 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13