LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék rajthoz állnak a marokkói világbajnoki futamon!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős rajthoz áll a tereprali világbajnokság soron következő viadalán, az október 1. és 6. között tartandó Marokkó ralin. A Szalay Dakar Team párosa majd’ két év kihagyás után egy újragondolt versenygéppel vág neki a sivatagi megméretésnek, amelyen minden gyári menő tiszteletét teszi.

Az előző két évhez képest új útvonalon, az Atlanti-óceán partszakaszát követve versenyez október első hetében a Marokkó rali mezőnye, amely Agadirból rajtol, és négy tábort érint, mielőtt visszatér a kiinduló pontra – 2316 kilométer megtétele után (ebből 1575 km a mért szakaszok hossza). A homok és a navigáció játssza majd a főszerepet a Dakar rali főpróbájának szánt viadalon – s ezt az amatőr és a gyári versenyzők egyaránt kihasználják. 

„A Marokkói Királyság igazán változatos területekkel várja a versenyzőket, itt a Dakar szinte minden eleme megtalálható – nyilatkozta David Castera, aki pontosan tudja, miről beszél, hiszen a Dakar útvonalát is ő állítja össze. – A tervezésénél szem előtt tartottam, hogy mi vár a versenyzőkre néhány hónappal később a Dakaron, és arra szerettem volna felkészíteni őket. A navigáció és a homok nagy szerepet kap a viadalon, amely az eddigieknél sokkal vadabb, a terepralisok által kevésbé ismert területeken zajlik majd.”

A táborok helyszíneit viszont jól ismerik majd azok, akik már az afrikai Dakarokon is ott voltak, hiszen Tan Tan és Ayoun egyaránt vendégül látta a legendás sivatagi show résztvevőit. 

„Marokkónak ez a része mindig is hatalmas feladatot jelentett a versenyzőknek – emlékszem, az afrikai Dakarokon mennyit szenvedtünk Tan Tan környékén – mondta Szalay Balázs, aki 1996 és 2007 között kilenc afrikai Dakaron állt rajthoz. – Ha a terep nem is lesz ismerős, mivel a hírek szerint teljesen új az útvonal, a pályák nehézségi fokával legalább tökéletesen tisztában vagyunk. De nem is baj, hogy nehezek lesznek a körülmények, hiszen mindenképp egy ütős versenyen akartuk kipróbálni az új autót, amely egy kicsit rövidült, teljesen új vázat és karosszéria-elemeket kapott, javítottuk a kilátást, és átalakítottuk a futóművet. A verseny előtt két hosszabb tesztünk is volt, az elsőt egy féltengely-töréssel hoztuk le, a másodikat viszont már százszázalékos igénybevétel mellett is tökéletesen bírta a technika. Száz indulónál az elvárásaink nem lehetnek túl magasak, az első húszba bekerülni is jó eredmény lenne, de titkon ennél jobb eredményben reménykedem.” 

Bunkoczi Lászlónak nem csupán azért lesz nehéz dolga, mert a hírek szerint nagyon navigáció-igényesek lesznek a marokkói pályák, hanem azért is, mert most, élesben ismerkedik majd meg a digitális navigációval. 

„A legnagyobb kihívást valószínűleg az jelenti majd, hogy ilyen hosszú szünet után miként leszünk képesek újra felvenni a ritmust, mert hiába mentem én a raliban folyamatosan, a sivatag egészen más, arról nem beszélve, hogy Balázs egyáltalán nem versenyzett majdnem két éve – mondta Bunkoczi. – A legfontosabb, hogy ne görcsöljünk, hanem próbáljuk jó élményként megélni ezt a viadalt. Mert ahogy elnéztem, itt már a célba érkezés is nagy fegyvertény lesz, így a helyezés engem személy szerint nem is nagyon érdekel. Ezek a pályák a mezőny nagy részének, így nekünk is ismeretlenek lesznek, nehezítve azzal, hogy még sohasem versenyeztem a digitális navigációval, amit remélhetőleg lesz alkalmam kipróbálni a teszten. Egy biztos: lesz feladat bőven…”

Ami a mezőnyt illeti: az előzetes nevezések szerint 140 motoros, 100 autós páros és 9 kamionos egység áll rajthoz a viadalon, ami az autós és a kamionos kategóriában meghaladja a tavalyit. Az adminisztratív és technikai átvételre szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor – és a verseny előtt lehetőség van egy tesztre is. 

Az autósoknál az első terepralis világbajnoki címért folyó versenyben fej-fej mellett halad a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb (Bahrain Raid Xtreme) és a háromszoros Dakar-győztes Nasszer al-Attijah (Totoya Gazoo Racing) – a francia versenyző előnye mindössze egy pont az összetettben. És ha ez még nem lenne elég, január óta először versenyez teljes felállásban az Audi: Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström bemutatja az Evo2-es Q e-tront is. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13