LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék szakaszokat nyertek és másodikok

Két szelektív szakaszon a leggyorsabb volt, az összetettben azonban a második helyre csúszott vissza a Szalay Balázs, Tóth Dénes kettõs a Romanian Baja (a viadal kétszeres szorzóval számít bele a magyar bajnoki értékelésbe) második napján.
Az Opel Frontera legénysége nem volt felkészülve arra, hogy óriási vízmosások és tócsák kerülnek útjába, amelyek miatt folyamatosan párásodik majd a szélvédõ. A pénteki két sprintszakaszt az elsõ helyen záró, így az élrõl rajtoló Szalay 39 kilométert tett meg szinte félvakon, és eközben megelõzte a mögüle induló Gál István.
A több mint kétperces hátrányt annak ellenére sem tudta ledolgozni az opeles páros, hogy két szelektív szakaszt megnyert, a hátránya pontosan két perc a záró nap elõtt.
„A pályák köves, sziklás utakon, hegyi szerpentineken, egyszóval gyönyörû tájakon vezetnek – mondta Szalay. – A navigáció nem túl nehéz, egyrészt mert jó az itiner, másrészt mert a pálya mindig ugyanaz, aki elõször nem tévedt el, annak a továbbiakban már nem lehetett tájékozódási gondja. Teszteltük a gumikat, és a Pirelli abroncsai remekül vizsgáztak.”
A vasárnapi zárónapon ugyanezeken a pályákon autózik a mezõny, azzal a különbséggel, hogy szombat este iszonyú mennyiségû csapadék zúdult a területre, úgyhogy valószínûleg nagy sár lesz.
S hogy ki lehet a nyerõ ilyen körülmények között? Aki megtalálja azt a határt, ami még elég gyors, de nem túlzottan veszélyes. Szalayéknak a gyõzelem céljuk, de a pilótával a realitás azt mondatta: ha Gál nem hibázik, vagy nem babrál ki vele a technika ördöge, ezeken a gyors szakaszokon nincs túl sok esély ledolgozni a kétperces hátrányt.

Romanian Baja, az ob 5. futama
Abszolút sorrend 6 szelektív szakasz után: 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto) 4:09:31, 2. Szalay, Tóth D. (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) 2:00 perc hátrány, 3. Kis, Czeglédi (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 12:56 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13