LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék tartják a második helyet!
A szilveszter este csendesen telt – az éjszaka annál zajosabban. Pontosabban ha zajos nem is volt, mozgalmas mindenképpen, ugyanis mindenki azon igyekezett, hogyan fúrhatná magát még jobban a hálózsákja mélyére. Talán nem kell ezt tovább magyarázni, ha hozzátesszük, hogy mínusz hét fokot mutatott a hõmérõ higanyszála, ami sátorban minden, csak éppen nem kellemes. 




Reggel tehát nem voltak pihentek a versenyzõk, pedig 611 kilométer várt rájuk, amelybõl 431 km volt a szelektív szakasz hossza – ami azért emberes táv. 
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László a második helyrõl rajtolt, s másodikként is ért célba – igaz, ezúttal a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesser mögött. 
„A szervezõk egy igen kemény dûnesort is beiktattak a mai napba – nem is számítottunk rá. Harminc kilométer volt, és ennél dûnébb dûne nem nagyon van, úgyhogy kiszálltunk, leereszteni a kerekeket. Csakhogy miközben én visszaültem, mert azt hittem, kész vagyunk, Laci ellenõrizte az én oldalamat, és nem volt egyforma a keréknyomás. Úgyhogy orvosolta a problémát, de ezzel elvesztettünk vagy tíz percet, amit lehetetlen volt visszaszerezni. Igaz, addigra Schlesser már megelõzött minket” – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki azt is hozzátette, nem csupán a homokon volt kalandos autózni, mert volt itt kavicsos, sõt, sziklás rész is, amelyen húsz kilométer/órás sebességgel kellett jobbra-balra kerülgetni a hatalmas köveket. 



„Miután Schlesser megelõzött, úgy porolt elõttünk, hogy lassítanunk kellett, a gumimizéria után pedig már esélyünk sem volt utolérni, de nincs baj, még nagyon az elején tartunk…” – mondta Szalay.
Az elmondottakhoz a navigátor, Bunkoczi László még hozzátette, hogy az itinert franciásan rugalmasan írták, példának okáért a 28 kilométeres dûnesorban mindössze öt GPS-pontot adtak meg, a szakasz további részét „érzésre” kellett teljesíteni, amihez azért szükségelltetett némi rutin. 
„Nem csodálom, hogy csak kevesen voltak bent a táborban este nyolckor, szerintem jó sokan eltévedtek ma – mondta Bunkoczi. – Nekünk szerencsére nem volt gondunk, megelõztük Sabatiert és egy ideig elsõként mentünk, ami, bevallom, nem volt rossz. És nem csupán lélektanilag, hanem azért sem, mert nem befolyásoltak, nem zavartak össze a nyomok. Élveztem ezt a szakaszt!”



A kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió ezúttal a saját kategóriája harmadik helyén végzett (az összetettben is felzárkózott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára), s míg az autósok a dûnéket találták nehéznek, a „nagyfiúk” inkább a kõsivatagra panaszkodtak. „Szétrázta az agyunkat” – mondta Kovács, aki az egyik dûnén kissé orra esett, így átdizájnolta egy kicsit a Scania orrát. De szerencsére nem vészesen.  
A mezõny csütörtökön a Foum Zguid-i táborból rajtol, s egy újabb hosszú, 387 kilométeres szakasz vár rá. Kezdenek belelendülni a fiúk a Dakar klasszikus útvonalán zajló száguldásba. 





AFRICA RACE
2. nap, Boudnib–Foum Zguid (össztáv: 611 km, ebbõl szelektív szakasz: 431 km). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 5:10:05, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 16:12 perc hátrány, 3. Loomans, Driesmans (holland, Toyota Hilux) 25:27 p h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 6:02:54, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 5:50 p h., 3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 25:07 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Schlesser, Magnaldi 6:19:14, 2. Szalay, Bunkoczi 16:03 p h., 3. Loomans 26:37 p h. Kamionosok: 1. Tomecek, Moravek 7:20:27, 2. Jacinto, Marques Cochinho 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13