LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék technikai gondja

A technika ördöge alaposan megtréfálta a Szalay Balázs, Noszály Sándor, Opel Frontera triót a Baja Aragón zárónapján. Azok után, hogy a szombati két 250 kilométeres szelektív szakaszt sikeresen teljesítette a kettõs, a jóval rövidebb, vasárnapra rendelt 120 kilométeres távba „beletört a bicskája”.
Szalayék a 11. helyen kezdték meg a mai napot, és sikerült is jól felvenni a ritmust, lendületes autózással csakhamar a 10. pozícióban találták magukat. Ám az elsõ ellenõrzõ pontnál (ez körülbelül a szelektív szakasz 30. kilométerénél volt) a pilóta egyszercsak kattanást hallott, és attól kezdve a váltó semmiféle sebességi fokozatot nem volt hajlandó bevenni.
„Kénytelenek voltunk bevontatni a parc fermébe a versenyautót, a többórás büntetés miatt pedig az utolsó helyen végeztünk – mondta Szalay. – Ennek ellenére nem bántam meg, hogy eljöttünk, mert legalább versenykörülmények között teszteltük az autót. Sokat mentünk harmadik-negyedik sebességi fokozatban, full gázon, ami azt jelenti, hogy a magas fordulatszám-tartományban próbálgattuk a kocsi határait. Ezáltal az is kiderült, hogy az ékszíj jól bírja a terhelést, remélem azzal már nem lesz gondunk a jövõben.”
A technikai probléma egyébként Szalay szerint valószínûleg nem súlyos, úgyhogy a csapat hamar rendbehozza majd a zöld Opelt, amint az megérkezik Magyarországra.
A navigátorülésben most debütáló egykori kiváló teniszezõ Noszály Sándor is rendkívüli módon élvezte a száguldást, a zárónapra már a ritmusra is ráérzett, emiatt is sajnálja, hogy így lett vége a versenynek.
„Balázzsal profi sportolók vagyunk, mindketten a maximumra törekszünk, és akkor egy külsõ tényezõ miatt nem teljesíthetjük a versenytávot – mondta Noszály. – Ez eléggé elszomorított, de biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás, mivel ez a verseny életem egyik legnagyobb élménye volt. Sõt, most úgy érzem, a vezetést is szívesen kipróbálnám ebben a sportágban.”

Baja Aragón, Ek-futam, Spanyolország
A végeredmény. Autósok:
1. Roma, Magne (spanyol, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 7:44.8,
2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) +1:10 p h.,
3. Blazquez, Salvador (spanyol, Nissan Pick-Up) +7:23 p h.

55. Szalay, Noszály (magyar, Opel Frontera)

Kamionosok:
1. Selga, Torra (spanyol, Iveco) 10:04:06,

4. Szobi, Jobbágy, Éder (magyar, MAN) +1:50:29 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13