LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék továbbra is a 9. helyen Katarban

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős tartja kilencedik helyét az összetettben a tereprali világkupa katari versenyén, amelyen a mezőny túl van az első dűnés szakaszon.

 

Az eddigi három közül a legérdekesebb, legváltozatosabb pályát teljesítették ma a tereprali világkupa katari versenyén: itt már voltak dűnék, volt tevefű, voltak éles irányváltások, és persze akadt a navigációt megnehezítő köves, sziklás szakasz is, amelyen egymást érték a párhuzamos nyomok.

Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 340 kilométeres mért szakaszt a 11. helyen teljesítette, az összetettben pedig továbbra is tartja kilencedik pozícióját. A páros kapott egy defektet a szakasz körülbelül 30. kilométerénél, miután a mögüle rajtoló gyári toyotás Jakub Przygonski utolérte és megelőzte őt, és a lengyel porában autózva Szalay ráment egy sziklára. A kerékcsere után nem sokkal beértek a dűnék közé, ami már egyértelműen az ő közegük…

„A dűnék itt szinte beleérnek a tengerbe, ami lélegzetelállító látványt nyújt, ugyanakkor ennek köszönhetően a homok is keményebb, tehát nem kellett attól tartani, hogy elakadunk és ásni kell – mondta az Opel Grandland X-szel autózó Szalay Balázs. – Száz kilométert tettünk meg a dűnék között, de nagyon kellett figyelni, mert néha megesett, hogy a homokdombok mögött rögtön vízátfolyás következett, némelyiken át lehetett menni, máskor meg végigvinni az autót a dűne gerincén, mert előttünk nagyon mély volt a víz, és úszni még nem tud az autónk. Az is megesett, hogy tevéket kerülgettünk, amelyek sokszor ott feküdtek az út kellős közepén, és nem akartak mozdulni.”

A dűnés szakasz után szusszanásnyi szünet következett (az új szabályok értelmében a hosszabb szakaszokat tizenöt perces, kötelező pihenőidővel szakítják meg, amelyek során a versenyzők nem nyúlhatnak az autóhoz), majd pedig egy hosszabb köves, sziklás szakasz, párhuzamosan futó nyomokkal, amelyek megint megnehezítették a versenyzők életét. Főleg azokét, akik (mint ahogy a magyar páros is) először szembesülnek azzal, milyen 15 perccel a rajt előtt megkapni az itinert.

„A saját jelöléseim nagyobb magabiztosságot adtak, de nyilván ezt is meg lehet szokni, csak idő kell hozzá – mondta Bunkoczi László. – A mai szakaszt kimondottan élveztem, gyönyörű tájakon autóztunk, és szerintem minél több kilométer van bennünk, annál jobban megszokom én is ezt az újfajta itinert.”

A verseny szerdán rendhagyó módon nem egy, hanem két mért szakasszal folytatódik: az első 219.79, a második 124.84 kilométer hosszú lesz.

 

KATAR RALI, A TEREPRALI VK, 1. FUTAMA, DOHA

Harmadik szakasz, Al-Kharssah (össztáv: 469.83 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 340.28 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:28:30, 2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 3:11 p h., 3. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 7:51 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:20:43 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 8:27:46, 2. Al-Radzsi, Orr 1:21:18 ó h., 3. Przygonski, Gottschalk 2:03:37 ó h., …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:44:29 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20