LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szokatlan szerepkörben a Vörös, Boros kettõs
A pálya szenzációs. Ezt állapította meg elõször Vörös Ferenc és Boros László a magyar világkupa-futam, a HunGarian Baja 175 kilométeres szakaszának céljában. Az Opel Dakar Team párosa ezúttal a megszokotthoz képest egészen más szerepkörben, elõfutóként teljesítette a versenytávot. Ez egyrészt hasznos volt a rendezõknek, mert így profiktól kaphattak információkat a szakaszról, másrészt hasznos volt a versenyzõknek, mert az Africa Race óta nem ültek versenyautóban, s így hangolódhattak a szezon hátralévõ részére. 

„Életünkben elõször mentünk elõfutóként, és teljesen más élmény volt, mint versenyezni. Nyilván más a tempó, más a felütés. Ennek ellenére igyekeztünk kihasználni a helyzetet és jó tempót autózni, hiszen szerettük volna élvezni is a versenyhétvégét” – mondta az Opel Mokka pilótája, Vörös Ferenc. 
„A murvás rész nagyon feküdt Vörös Fecának, imádta, és nagyon érezte is. A pálya eleje tempós volt, a vége pedig erdei, kacskaringós utakon vezetett, de azt is nagyon élveztük. Minket szerencsére nem zavart a por, mert elöl mentünk, de gondolom, hogy a mezõnynek meggyûlt vele a baja, csakúgy, mint a nagy víztócsákkal, amelyek a szombat éjszakai esõzés után tûntek elõ a semmibõl. Az itiner hajszálpontos volt, a pálya pedig ízig-vérig terepraliszakasz, méltó egy világkupa-futamhoz” – tette hozzá Boros László. 
Összességében jó alkalom volt ez a Vörös, Boros triónak a gyakorlásra, s a fiúk azt figyelték meg, hogy minél többet autóznak együtt, annál gyorsabban megy a belerázódás. 
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13