LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Tagaiék fejtetõre tették a Skodát

Két napon keresztül csodásan versenyzett a Tagai Tamás, Tagai Róbert testvérpár az országos bajnoki sorozatba is beszámító Kassa-ralin, ám a befejezés nem úgy sikerült, ahogyan õk eltervezték. Az elsõ napot a második helyen zárta a skodás duó, vasárnapra pedig gyakorlatilag az övéké volt az egyetlen olyan küzdelem a top hatban, amely érdeklõdésre tartott számot. A második helyért csatáztak Spitzmüller Csabával, aki szinte megtáltosodott erre a viadalra.
Érdekes volt a két korábbi N-csoportos bajnok különcsatáját látni, amely azonban idõ elõtt véget ért. Két szakasszal a leintés elõtt néhány másodperc volt közöttük a különbség, és mindketten megfogadták: nem érik be az ezüstnél kevesebbel.
Ennek az lett a vége, hogy az utolsó elõtti szakaszon Tagaiék fejtetõre tették az Octaviát egy tempós kanyarban. Szerencsére mindketten sérülés nélkül úszták meg a bukást, viszont a lelkükön valószínûleg mély sebeket ejtettek a történtek.
Három hét múlva, a Szombathely-ralin bizonyíthatják újra a gyorsaságukat a Tagai testvérek, a páros navigátor tagja, Róbert pedig azután a viadal után rögtön Törökország felé veszi az irányt, ahol Szalay Balázsnak navigál az ottani Világkupa-versenyen.

A Kassa-ralin egyébként Turi Tamás megszerezte az idei elsõ futamgyõzelmét – az elsõ napi 32 másodperces elõnyét a második napon tovább növelte – mögötte a Tagaival vívott csatából gyõztesen kikerülõ Spitzmüller Csaba, és a korábbi kétszeres abszolút bajnok Kiss Ferenc végzett, akinek hosszú idõ után ez volt az elsõ dobogós helyezése.

Kassa-rali, az Agip ob 3. futama
Abszolút végeredmény:
1. Turi Tamás, Kerék István (Turi Rally Team, Skoda Octavia WRC) 1:16:58.3,
2. Spitzmüller, Kazár (Pacotti Motorsport, Toyota Corolla WRC) 52.7 másodperc hátrány,
3. J. Béres, Stary (szlovák, cseh, Subaru Impreza) 2:58.5 perc h.,
4. Kiss F., Penderik (Ász Autó-Motor ASE, Hyundai Accent WRC) 3:12.4 p h.,
5. Cserhalmi, Krajnák (szlovák, Mitsubishi Lancer Evo6) 3:25.1 p h.,
6. Benik, Vinoczai (OMV Benik Rally Team, Ford Focus WRC) 3:32.2 p h.,
7. Hideg, Szenner (Hideg Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo6) 4:46.3 p h.,
8. Grzyb, Mazur (lengyel, Suzuki Ignis) 5:56.6 p h.

Az ob állása 3 futam után.
Abszolút sorrend (nem hivatalos):
1. Benik Balázs, Vinoczai Attila 45 pont,
2. Turi, Kerék I. 32,
3. Spitzmüller, Kazár 21,
4. ifjabb Tóth, Bahor 20,
5. Bútor, Tóth V. 19,
6. Hideg, Szenner 18

Következik (június 23-25.): Mobil1 – OTP Garancia Biztosító-rali, Szombathely

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13