LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Tervezd meg a Grandland X új külsejét!

Megújulás előtt áll az Opel Grandland X! Ha a csapat műhelyében hófehéren áll a versenyautó, az mindig két dolgot jelent: az egyik, hogy készülünk valamire, a másik, hogy megújulunk.
A nagy sivatagi versenyek után általában jön az ihlet, hogy milyen, a konkurenciától ellesett újításokkal ruházzuk fel a versenygépet.
Bár a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idén januárban sajnos nem lehetett ott a Dakaron, és a világjárvány miatt a csapat anyagi forrásai sem ugyanazok, mint korábban, a páros úgy döntött, mégis belevág az autó ilyenkor szokásos felújításába, sőt, a Grandland X új dizájnt is kap!
„Az Opel Dakar Team közösségi oldalán ma elindítunk egy pályázatot, amelyre két hétig lehet jelentkezni a különböző dizájn-tervekkel – nyilatkozta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. – A zsűrit a csapattagok alkotják majd, és amellett, hogy a nekünk legjobban tetsző pályázatot megvalósítjuk, az első három helyezettet elviszem egy tesztkörre a megújuló versenyautóval. Az új dizájn egyébként nekünk, versenyzőknek is nagyon fontos: én magam szerettem azt is, amikor évekig zöld autóval mentünk, de szerettem az Opel gyári versenyszíneit és a pirosat is, csakúgy, mint a martinis dizájnt, ami a sportág hőskorát idézte. De bízom benne, hogy ez a legújabb lesz a legnagyobb kedvencem…”

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13