LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Trükkös, magas dűnéken verekedték át magukat

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 44. helyen ért célba a tereprali világbajnokság marokkói futamának keddi napján, amely a versenyigazgató David Castera szerint a viadal legnehezebbje volt. A Szalay Dakar Team kettőse az összetettben a 31. helyről várja a folytatást.

„Bekezdtünk egy jó kis homokozással, és miután az első elakadásnál leengedtük a kerekeket, nagyon szépen vette az autó az akadályokat, élvezetes ötven kilométeres dűnesor következett – mondta Szalay Balázs. – Magas dűnéken mentünk át, néhol trükkösek is voltak, de jó tempót diktáltunk, két-három kamiont sikerült is megelőzni. Csakhogy száznyolcvan kilométernél elromlott az elektromos road book, onnantól nem tudtunk a saját tempónkban autózni, hanem csak valaki mögött, annak a porában, de mivel eltévedt, mi is eltévedtünk. A szakasz utolsó száz kilométer egyébként eléggé kínlódós és köves volt, folyómederből ki, folyómederbe be. A kocsi jól bírta, egy defektet ugyan kaptunk, de az ezeken az éles köveken egyáltalán nem volt meglepő. Laci a navigációban mindent megpróbált, a régi méterszámlálót nullázgatta és próbálta összehasonlítani a nem működő roadbook bejegyzéseivel, de ez pokoli nehéz feladatot jelentett. Este az egész elektronikus rendszerünket lecserélik, hogy holnap újult erővel folytathassuk a versenyzést.”

Bunkoczi László hozzátette, már reggel, a rajt előtt rakoncátlankodott a navigációs ketyere, de mivel csak ötszáz méterre volt a rajt a tábortól, nem tudták kipróbálni. „A rajtnál jeleztem az illetékeseknek, hogy időnként lefagy a navigáció, úgyhogy adtak egy új távirányítót, hátha az a baj – mondta Bunkoczi. – Nem az volt. Az első néhány kilométer után lefagyott, azután többször kihagyott, a CP2-nél pedig végleg feladta, úgyhogy teljesen vakon mentünk. Az öreg méterszámláló bent maradt a kocsiban, úgyhogy azzal próbáltam valamit csinálni, de azon meg nincsenek irányok, úgyhogy keserves volt a szakasz vége.”

Az élmezőnyben egyelőre a sivatagi versenyek nagy tanulsága érvényesül: az vezet, aki a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta eddig, ő pedig nem más, mint Guerlain Chicherit. A világbajnoki címért küzdő versenyzők közül ezúttal Nasszer al-Attijah villantotta meg oroszlánkarmait (megnyerte a szakaszt), Sébastien Loeböt pedig egy defekt hátráltatta. Az abszolútban most negyedik a francia és ötödik a katari.

MAROKKÓ RALI, VB-FUTAM

3. szakasz, Layoune–Layoune (össztáv: 322 km, ebből szelektív szakasz: 299 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:58:24, 2. Chicherit, Winocq (francia, Hunter) 1:21 perc hátrány, 3. Przygonski, Monleon (lengyel, spanyol, Mini John Cooper) 2:01 p h., …44. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:29:41 óra h., …62. Lónyai Pál, Somfai Mátyás (magyar, Can-Am) 2:33:14 ó h.

Az állás. Autósok: 1. Chicherit, Winocq 10:01:25, 2. Terranova, Haro (spanyol, Hunter) 47 mp h., 3. Loeb, Lurquin (francia, belga, Hunter) 4:50 p h., …31. Szalay, Bunkoczi 3:32:45 ó h., …47. Lónyai, Somfai 5:11:08 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13