A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs két év kihagyás után 2012. január 1-jén újra ott lesz a Dakar-rali rajtjánál. Az Opel Dakar Team ezt kedden délelõtt sajtótájékoztatón jelentette be az újságíróknak, s a hivatalos bejelentéskor az is kiderült: a TV2 napról napra követi a páros útját Argentínán, Chilén és Perun keresztül.

Szalay számára kalandnak indult, most kõkemény sport

Szenvedélye a száguldás. Szalay Balázs egészen kisgyerekkora óta a sebesség megszállottja, talán az pecsételte meg a sorsát, hogy Niki Lauda egy dunaújvárosi utcai bemutató után nekiadta a gokartja szakadt láncát, talán eleve így született. Formula-1-es álmait fel kellett adnia (mire eljutott odáig, hogy egyáltalán elkezdhette az autóversenyzést, már túl idõs volt a száguldó cirkuszhoz), de talált helyette másik kihívást: a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyét, a Dakar-ralit.
Az Opel-pilóta 1996-ban állt rajthoz elõször a viadalon – egy szál versenyautóval, annyi alkatrésszel, amennyi elfért a csomagtartóban. Az volt az igazi kihívás. Akkor még nem tudta, amit ma már igen – ennyi „szervizháttér” édeskevés a sikeres célba érkezéshez.
Szalay évrõl évre folyamatosan gyûjtögette a tapasztalatokat (2002 óta saját versenymûhelyében készülnek az autói), s a tíz Dakarból, amelyen rajthoz állt, hatszor célba ért. (Ötször jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval.) Nála többször ez senkinek sem sikerült a magyar versenyzõk közül. 
Az utóbbi két Dakart kénytelen volt kihagyni, de 2012 januárjában immár magyar bajnokként tér vissza a sivatagba.

„Az idei és a tavalyi Dakart itthonról néztem végig és nagyon rosszul esett. Mindkétszer a TV2 szakkommentátora voltam, így még jobban beleláttam a történésekbe és még rosszabbul esett. Most újra lehetõségem nyílik, hogy ott legyek a rajtnál, és ennek nagyon örülök – az újabb nagy kihívás az egész csapatot felvillanyozta, minden szerelõ, minden csapattag kétszer annyit dolgozik mint korábban. Mindannyian szeretnénk eljutni Peruba, ami új helyszín a Dakar történetében: eddig ugyanis csak Argentínát és Chilét érintették a dél-amerikai versenyek. Peru új színt visz a versenybe és újdonságot hoz az én életembe is, mert ott még nem jártam. Gyerekkoromban elhatároztam, hogy a világ összes országát bejárom. Ha minden jól megy, és célba érünk, januárban még egyet kipipálhatok” – mondta Szalay, aki arra is rávilágított: attól, hogy a verseny Afrikából a tengerentúlra költözött, nem lett könnyebb sõt… Aki azt állítja, hogy igen, sohasem járt még a világ legszárazabb sivatagában, az Atacamában.
S mivel ottani idõ szerint nyáron van a verseny (míg Afrikában „télen” volt), a homok még sokkal jobban felmelegszik (még jobban megfogja az embert) és éjszaka sem hûl le a levegõ.
A kérdést pedig, hogy mi viszi vissza újra meg újra a sivatagba, Szalay érzelmileg és sport szempontból is megközelítette.
„Kaland volt, amikor elkezdõdött, aztán egyre komolyabbá vált. A legnagyobb élményt talán az jelentette, amikor elõször célba értünk 2000-ben, Egyiptomban, a piramisoknál. A váltónkban már csak egyetlen fokozat mûködött, félõ volt, hogy nem tudunk felmenni a dombon a dobogóhoz, a barátok már készen álltak rá, hogy feltoljanak. Végül azonban nem kellett. Emlékszem, annyira fáradt voltam, hogy ott rögtön nem is tudtam örülni, csak napokkal késõbb. Aztán persze az is hatalmas érzés volt az is, amikor elõször célba értünk Szenegálban, a Rózsaszín-tó partján, az egész csapat ott ugrált a kamionon. Más oldalról megközelítve pedig a csapatnak mindig a Dakar hozta meg a fejlõdést, mindig az adott lendületet, akkor léptünk tovább a fejlesztésekkel” – mondta Szalay, majd hozzátette, ami egykor kaland volt, az mára teljesen más megítélés alá esik. Most már minden nap eredmény-centrikusan versenyez a páros, amely az idei Selyemút-rali egy-egy szakaszán  megmutatta, hogy akár világ legjobbjaival is képes felvenni a versenyt. Persze, nem a gyári BMW-csapattal (a Dakar legnagyobb esélyese egyértelmûen Sven Quandt gyári alakulata), hanem a többiekkel. A top tízben ugyanis hatalmas lesz a harc az úgynevezett „amatõrök” között a pozíciókért.
„Ezúttal is nevezünk versenykamiont a Dakarra, mert csak így lehetünk biztosak benne, hogy valaki segít, ha bajba kerülünk. Darázsi Zsoltra, vagy ahogy mindenki ismeri „Zsozsóra” mindig számíthatunk – azért is jó a Dakar, mert megérzed, milyen szoros emberi kapcsolatok vannak a csapat tagjai között.”

Gyorsan odatalálni – ez a legfontosabb feladata Bunkoczinak

S ha már csapat, nem szabad elfeledkezni Bunkoczi László szerepérõl, akire legalább annyi feladat hárul, mint a pilótára. A terepraliban ugyanis nem lehet bejárni a pályákat (fura is lenne egy 800 kilométeres szakasz esetében), a páros kap egy itinert és oda kell találni.
Ez Bunkoczi László feladata. Hogy nagy tempónál is megtalálja a helyes utat, a helyes irányt.
„Mielõtt még biztossá vált volna az indulásunk, én már elkezdtem készülni. Ez egyébként is rám fért, de a Dakar olyan cél, amely miatt az embernek érdemes sanyargatni magát. Heti ötször edzek, amire elég nehéz volt rávenni magamat, de a Dakaron a szellemi frissesség a fizikai állapottól függ. S én szeretnék tökéletes állapotban visszatérni a világ legnehezebb terepraliversenyére, a kihagyott évek ugyanis nagyon keservesek voltak. Nem szeretném még egyszer a tévébõl nézni a versenyt” – mondta Bunkoczi, aki azt is elárulta, az Opel Antara mostanra kiforrott versenyautóvá vált, amely sokszor megmutatta már, hogy mit tud, a csapat összeszokott, már jó néhányszor megmutatta, hogy mit tud, ezért aztán szeretnék megállni a helyüket az amatõrök között. Már nem csupán a célba érkezés fontos (persze az is), hanem az eredmény is.
Nyilván nem lesz könnyû visszaállni a Dakar-ritmusra, az idei Selyemút-rali megmutatta, hogy a sivatagban senki sem állhat úgy a dolgokhoz, hogy gyere cipó, hamm bekaplak, mert az megbosszulja magát. Bunkoczi kíváncsi, miként állják majd újra a sarat Szalayval.
„Sokan, sokszor elmondták már, hogy nagyon nehéz ilyen sokáig koncentrálni és a topon maradni. Az én helyzetem annyiban nehezedett a legutóbbi Dakar óta, hogy nagyon sokat gyorsultunk, így sokkal gyorsabban történnek az események. Mondhatnám, hogy odatalálni a legnehezebb, de a gyors odatalálás még nehezebb. Van még egy kihívás, hogy amikor legutóbb indultunk a Dakaron, a kisfiam még kicsi volt ahhoz, hogy felfogja, itt hagyom, most viszont meg kell értetnem vele, elmegyek, de nem tûnök el, csak nézzen a tévében, mert apa autóversenyez. Ez lesz az én januári, személyes nagy kihívásom” – mondta Bunkoczi.

Mentõangyalok – a versenykamion legénysége

A Dakar-ralin szabály, hogy csak versenyzõtárs segíthet a bajba jutottakon, ezért a legtöbb autós páros (különös tekintettel azokra akik mindenképpen célba akarnak érni) versenykamiont nevez a viadalra. Abba egyrészt jó sok tartalékalkatrész elfér, másrészt azon kívül, hogy eszelõs tempót diktál, a feladata, hogy segítsen. Az Opel Dakar Team versenykamionját már évek óta Darázsi Zsolt vezeti, akinek remek részeredményei vannak. Volt szakasz-negyedik és 16. az összetettben, ami a valaha volt második legjobb magyar eredmény a kategóriában. Vörös Ferenc diktálja az itinert és Hoffmann Péter ül középen az MAN versenykamionban.
Darázsi Zsolt: „Vágyom rá, hogy újra ott legyünk a sivatagban, egyrészt mert már régen voltunk, másrészt mert legutóbb nekem nem jött össze a Dakar – technikai hiba miatt nem jutottunk el az Atacama sivatagba. Most szeretnénk. S hogy mi a jó a Dakarban? A kihívás! Az is tetszik, hogy négy-öt órákat alszunk – persze, az csak utólag -, meg az is, hogy gyorsan lehet menni a kamionnal. A legnagyobb élmény talán az volt, amikor második részidõnk volt, de végül megálltunk Balázséknak segíteni. Akkor tényleg elismerõen néztek ránk az ellenfelek. Aztán amikor negyedikek lettünk, már beszélgetni is odajöttek. Persze, voltak kalandok, egyszer az erdõben bejött egy gally a szélvédõn, az nem volt vicces, mert kis híja volt, hogy a navigátorom nem sérült meg, másnap pedig szélvédõ nélkül mentünk, úgyhogy estére úgy néztünk ki, mint a kisördögök.”
Vörös Ferenc: „Tavaly kezdtem a versenyzést, s az idén már három ob-futamon rajthoz álltam, igaz, a kormány mögött ültem, nem navigáltam. De remélem, az is menni fog, ennek érdekében az utazás elõtt egy-két hetet tesztelünk majd. Mindenképpen szerettem volna egyszer egy versenyjármûvel indulni a Dakar-ralin, mert ezt a versenyt tartom a világ legnagyobb kihívásának.”
Hoffmann Péter: „Ez lesz az elsõ Dakarom, úgyhogy az is izgatja a fantáziámat, kibírom-e egyáltalán, hogy két hétig ráz a kamion. Csak videókat láttam, személyes tapasztalatom nincs a sivatagról, de nagyon vágyom rá, hogy legyen. Mióta a csapatnál vagyok, azért dolgozom, hogy egyszer eljussak a Dakarra – most úgy néz ki, összejön.”

A szervizcsapat

A versenykamionon kívül egy szervizkamion is elkíséri a csapatot a Dakarra: a benne ülõk, Õri Péter szervizfõnök és a két szerelõ, Hovanyecz János valamint Szabolcsi Pál a felelõs azért, hogy minden reggel „új” Opel Antarába ülhessen a magyar páros, vagyis hogy lehetõség szerint az autó olyan állapotban legyen minden nap, mint a rajtnál. Ez a titka ugyanis a célba érkezésnek és a sikernek a sivatagi viadalon.
Õri Péter: „A felkészülés már október elején elkezdõdött, átalakítjuk egy kicsit a kamiont, mert a fejlesztések által változnak az alkatrészek, s fontos, hogy minden átlátható legyen, hogy ne kelljen keresgélni, hanem mindenrõl pontosan tudjuk, hol van és könnyedén elõ is tudjuk venni. A Dakar elõtt az autót szétszedjük az utolsó csavarig, hogy a lehetõ legtökéletesebb állapotban legyen, s lehetõleg ezt próbáljuk fenntartani végig a Dakar során. A mi feladatunk a szervizelésen kívül, hogy megtaláljuk a megfelelõ helyet a csapatnak minden egyes táborban: fontos, hogy ne legyünk a repülõgépek közelében, de hamar elérjük az étkezõsátort és a zuhanyzót. Apróságnak tûnik, de nagyon fontos, mert nem pazaroljuk az energiát. Óriási élmény a Dakar mindannyiunknak, hiszen olyan helyekre jutunk el, ahová másként biztosan nem, s persze az is csodás érzés, amikor jól megy az autó.”

A csapatfõnök:
Németh Ottó csapatfõnök: „Rendkívüli büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy két év kihagyás után jövõre újra ott lehetünk a világ legnagyobb, legnehezebb, leghosszabb, de biztosan a legrangosabb terepraliversenyén. Köszönettel tartozom én is az Opel Dakar team minden régi és új támogatójának és médiapartnerének azért, hogy lehetõvé tették számunkra az indulást. Külön köszönet a versenyzõink és a csapattagjaink családtagjainak, az õ segítségük és támogatásuk szintén elengedhetetlen a sikeres felkészüléshez és versenyzéshez. A Dakar-ralin a célba érkezés mellett célunk a lehetõ legelõkelõbb helyezés megszerzése, s hogy méltón képviseljünk mindenkit, aki hozzájárult a csapat 2012-es Dakar-indulásához.”