LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ünnep a Rózsaszín-tónál
Szalay Balázs és Bunkoczi László pályafutása során ötödször gurulhatott át a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogón. Igaz, elõször az Africa Race történetében, hiszen korábban (2004 és 2007 között) mindig a Dakar-célbaérkezést ünnepelte itt. 

Szalaynak még korábbról is vannak élményei: 1996-ban, amikor életében elõször versenyzett ezen a kontinensen, bár mûszaki hiba miatt kiesett, akkori navigátorával, Frank Pappal eljött ide, megnézni a ceremóniát. 


„A mezõny még sehol sem volt, amikor ideértünk, a taxi kitett minket körülbelül kétszáz méterre a dobogótól. És amikor befelé sétáltunk, egyszer csak ott termett egy kisgyerek és megpróbálta letépni Frank lábáról a zoknit a szandálján keresztül. Nem sikerült neki, de ettõl az akciótól mindketten kissé meghökkentünk, hirtelen nem is tudtunk mit reagálni” – mesélte Szalay Balázs, aki elmondása szerint mindig szívesen versenyzett Afrikában, ezért is tért most vissza. 
„Afrika természetes, nyers szépsége semmit sem változott az évek során, ezért is jöttünk vissza – mondta Szalay a célceremónia elõtt. – Maga a verseny is nagyon tetszett, óriási élményt jelentett, egy kicsit olyan volt, mint a Dakar 1996-ban. Még nem olyan profi, még nem olyan leszabályozott, viszony teljesen versenyzõközpontú. Nyilván azok a szakaszok voltak a kedvenceim, amelyeken másodikok lettünk, s azokat nem kedveltem, amelyeken a motorgondok miatt csak küszködtünk.”
Amint arról az elmúlt napokban hírt adtunk, az Opel Dakar Team párosa remek formában kezdte a viadalt, öt szakaszon is másodikként ért célba, csakhogy a marokkói utolsó szakasz elõtt alacsonyabb oktánszámú benzint tankoltak, s attól kezdve csak szenvedés volt az életük, attól kezdve lépésrõl lépésre küzdötték elõre magukat, begyûjtöttek jó néhány óra büntetést, de nem adták fel, és elértek a dakari célig. 
„A részsikerekbõl lehet táplálkozni, jó hír, hogy versenyben tudtunk lenni Schlesserrel – tette hozzá a navigátor, Bunkoczi László. – Bár nem ilyen eredményért jöttünk ide, annak nagyon örülök, hogy itt vagyunk, mert remek pályákon versenyeztünk, s mert itt vannak a sivatagi versenyzés gyökerei, innen indultunk el annak idején.”  
És szurkolásban sem volt hiány: egy magyar turistacsoport teljesen véletlenül éppen a Rózsaszín-tó partján járt ezen a délelõttön, s amikor meghallották, mi várható itt, természetesen egy tapodtat sem mozdultak, amíg alaposan meg nem ünnepelték Szalayékat, no és persze a kamionos kategóriában összetett második helyen végzõ Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László triót. 



AFRICA RACE
Az összetett végeredmény. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 35:13:06, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux)  1:42:14 ó h., 3. Henrard, Barbier (francia, Buggy) 2:55:13 ó h., …18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 44:33:18 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 39:24:45, 2.Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:52:56 ó h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (porutgál, 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13