LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Útra kelt a karaván

Elvégezték az utolsó simításokat, kedden megvolt az utolsó teszt, a kamionokba bekerültek az utolsó, alkatrészekkel teli dobozok, és szerdán reggel elindult az Opel Dakar Team karavánja. A három szervizkamion, az MAN versenykamion és a gyönyörû, új Opel Mokka (utóbbi természetesen nem „lábon”, hanem traileren) útra kelt.

A csapat, és természetesen a Szalay Balázs, Bunkoczi László versenyzõpáros reggel hét óra tájban még búcsút intett az érdeklõdõknek a Hõsök terén, hogy azután tényleg elinduljon a Le Havre-i kikötõbe. Ott hajózzák be ugyanis a jármûveket, s onnan indulnak el egy hatalmas hajó gyomrában Peruba, ahol a 2013-as Dakar-rali mezõnye elrajtol január 5-én.

„Fellélegeztünk. Legalábbis ezt láttam a csapattagok arcán a szerda reggeli, ünnepélyes induláskor. Az utóbbi hetekben rohamtempóban dolgoztak a fiúk, de megérte, mert összeállt a technika, amellyel indulunk a Dakaron. Bevallom, én is kicsit megnyugodtam, amikor túl voltunk a bepakoláson, hiszen most már csak maga az utazás és a verseny van hátra. A jármûveket Franciaországban hajózzák be, és hat hét elteltével érkeznek meg Limába, ahonnan majd elrajtol a verseny. Mi már ennek a lázában égünk hetek óta, alig várjuk, hogy tényleg ott legyünk a rajtnál” – nyilatkozta Szalay Balázs, akinek ez már a 12. Dakar-ralija lesz, Bunkoczi Lászlóval közösen pedig a hetedik.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13