LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Varázslatos hazai közönség

A becslések szerint körülbelül százezer ember elõtt száguldott május elsején a belvárosban a McLaren-istálló világbajnoka, Jenson Button. S ugyanennyi ember elõtt száguldott jó néhány magyar versenyzõtársával együtt az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs is.

Az Antarát persze nem kifejezetten forró aszfaltra tervezték – nem is a hõmérséklettel volt a baj, hiszen a Dakaron volt melegebb harminc foknál, hanem a talajtípussal –, ám egy ilyen bemutatót vétek lett volna kihagyni, hiszen remek alkalom a sportág népszerûsítésére.

„A Dakar-rali rajtceremóniája során és célba érkezéskor volt részünk legutóbb ilyen ünneplésben, de magyar szurkolók elõtt nyilván egészen más az élmény, sokkal nagyobb – mondta Szalay Balázs, aki mellett csapatfõnöke, Németh Ottó ült a jobb egyben, s neki duplán remek napja volt, hiszen kedd reggel született meg kisfia, Martin. – Furcsa volt, hogy bár a belvárosban autóztunk, nem kellett figyelni a sebességkorlátozásra, se a lámpákra, s bár meg sem közelítettem Jenson Button kétszázhatvanas tempóját, azért odaléptem a gázra. Az autónk végsebessége aszfalton 210 kilométer per óra, de a hatalmas embertömegben csak száznyolcvanig volt bátorságom felgyorsítani. Ez is látványos volt, azt hiszem, és hangos, ami azért fontos, mert azt szeretik a nézõk.”
Érdekesség, hogy a túraautó-világbajnokságra készülve egy kör erejéig Michelisz Norbert is beült az Antarába…
…és egy darabban visszavitte a gazdájának.

„Nem mentem olyan nagyon gyorsan, szerintem második fokozatba sem kapcsoltam fel, de így is hatalmas élmény volt. Egész más, mint az én versenyautóm, sokkal magasabban ültem, másképp kellett elindulni, másképp kanyarodni. Ehhez hasonló autót még sohasem vezettem, egyszer szívesen kipróbálnám terepen is…” – mondta Michelisz.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13