LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Várkonyi és Azurák Szalay Balázs csapatát erõsíti

Március utolsó hétvégéjén kerül sor a magyar tereprali bajnokság elsõ futamára, amellyel megkezdõdik a tereprali 2010-es évada. Az esemény szervizparkja központi helyet kapott, az érdeklõdõk Mohács fõterén, a Széchenyi téren találják meg péntektõl az elkerített területet. A szakág erre még nem rendezett versenyt, a mohácsi közönség a hétvégén találkozhat elsõ ízben a magyar tereprali mezõnyével.

Az Opel Dakar Team öt párossal nevezett a versenyre, ami eddig rekordnak számít a csapat életében. A Szalay Balázs-Bunkoczi László páros mellett részt vesz a viadalon az olasz Baján debütált Benik Balázs-Lukács József duó, valamint a TV2 Tények c. mûsorában jól bevált kettõs, Várkonyi Andrea és Azurák Csaba. Két egységet már tavaly megismerhetett a közönség, a Rónai Péter-Galambos Tamás kettõs a 2009-es bajnokságban versenyeztek életükben elõször, év végén pedig a 12. helyen zárták az OB-t. Morvai Zoltán tavaly év végén került be a csapatba, az idei évet már velünk autózza végig navigátorával, Apáthy Zoltánnal.

Szalay Balázs már hozzászokott a Dakar Rallykon a nagy gyári csapatokhoz, azonban a saját háza táján számára is szokatlan az öt autó. „Ilyen méretû stábbal még soha nem mentünk versenyezni, hiszen közel negyvenen leszünk a szervizünkben, ebbõl tízen versenyzõk. Szerencsére rátaláltunk Németh Ottóra, akire a hétvégén nagy feladat hárul csapatvezetõként, hogy összefogja ezt a nagy társaságot. A versenyzõink között két olyan páros van, akiknek új a tereprali, õszintén kíváncsi vagyok, hogy milyen teljesítményt nyújtanak majd az egységeink. Remélem, mindenki probléma nélkül ér majd be a vasárnapi célba. Bunkoczi Lacival tavaly lecsúsztunk a bajnoki címrõl, így idén méginkább eltökéltük, hogy megszerezzük az aranyat. Ez lesz az elsõ állomás, természetesen mi nyerni jöttünk, de örülnék, ha láthatnék még csapattagot a dobogón.” – nyilatkozta Szalay Balázs.

A mezõnynek összesen 505 km-t kell teljesíteniük, melybõl a szelektív szakaszok hossza 370 km. Két pályán zajlik majd a küzdelem, az egyik 64 km, a másik 45 km hosszú, melyek felváltva kerültek a programba. Péntekre a rajtceremóniát követõen egy 7 km-es prológot írtak elõ a szervezõk, szombaton négy, vasárnap három szelektív szakasz megtétele vár a versenyzõkre.

A szombati versenynap után lazításként az Opel Dakar Team szívesen látja a nézõket egy kis szórakozásra, ugyanis este 20 órai kezdettel Megasztárosok lépnek fel a csapat VIP kamionjában, mégpedig Fekete Dávid és Molnár Ferenc ’Caramel’.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13