LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Végeredmény

A 10. helyen zárta az Italian Baját, a sprint Európa-kupa nyitó viadalát a Szalay Balázs, Tagai Róbert (Opel Frontera) duó. Noha az egyetlen magyar autós induló hat helyet zárkózott fel a pénteki eredményéhez képest, a versenyzõk mégsem voltak tökéletesen elégedettek.
A szombati elsõ szelektív szakaszon ugyanis újfent elszakadt az ékszíj, és mivel a kanyargós pályán még több mint tíz kilométer volt hátra, nem kockáztathatták, hogy esetleg „megfõzik” a motort. Megálltak ékszíjat cserélni, ezáltal körübelül öt percet veszítettek, pedig addig igazán jó tempóban haladtak. A napi második szakasz sem telt izgalommentesen, mivel az egyik Suzuki beesett az árokba, és a navigátor kétségbeesetten integetett az út közepén, hogy segítsenek rajtuk. Szalayék megálltak, kihúzták a riválisukat, de még így is tudtak egyet elõzni a szakasz végéig.
„Nem bántam meg, hogy eljöttem Szardíniára, egyrészt azért, mert így Robival is tudtam menni egy versenyt, másrészt pedig úgy érzem, a harmadik nap végére megtanultam autózni a szûk, hegyi szerpentineken, amelyeket az elején idegennek éreztem – mondta Szalay. – Robival jó volt együtt autózni, egyszer sem tévedett, pedig a ritmus pokoli gyors volt, százötven-kétszáz méterenként jöttek a kanyarok, úgyhogy volt dolga bõven. Itt a navigátornak nem az volt a feladata, hogy ne tévedjünk el, hanem hogy gyorsuljunk általa.”
Tagai Róbert is rendkívüli módon élvezte a száguldást a Fronterával, bár ez a verseny inkább a ralihoz hasonlított, mint a klasszikus értelemben vett terepralihoz. Tõle azonban a másik szakág sem idegen, hiszen öccsével, Tagai Tamással a magyar ralibajnokságban szerepel. „Jól éreztem magam Balázs mellett, talán azért is, mert hasonlít a testvéremhez. Egy kicsit neki is a hangulatától függ, hogy miként megy a pályán. Amikor jó hangulatban van, és érzi az autót, akkor iszonyú gyors tud lenni. Pedig a pálya tekintetében tökéletesen a navigátorra hagyatkozik, nem emlékszik még a jellegzetes helyszínekre sem, ahol pedig már jártunk. Ez persze nem baj, hiszen azért ülök mellette, hogy megmondjam, mi következik.”
A sorozatos ékszíjgondok miatt (amelyek most is hátráltatták) a csapat már a Dakar-rali után eldöntötte, hogy megváltoztatja az egész rendszert, és más típusú ékszíjat használ, ám olyan sûrûn voltak a versenyek, hogy erre eddig nem volt idõ. A pilóta azonban elmondta: eljött a pillanat, amint hazaér az autó, elkezdik az átalakításokat.

A szintén a Szalay Dakar Team színeiben versenyzõ motoros, Varga Ákos is befejezte a viadalt, méghozzá gyõzelemmel – és nemcsak az elsô helyét, hanem tetemes elõnyét is megtartotta. Õ pezsgõzhetett tehát a pódium tetején az olasz viadal végén.
„Ugyanazt a két szakaszt kellett teljesítenünk ma, mint pénteken, és bár tudtam volna gyorsabban is menni, inkább a biztonságra törekedtem – mondta Varga. – Nem szerettem volna mindent elveszíteni egy esetleges hiba miatt. Élveztem a versenyt, csak azt sajnáltam, hogy kevesen voltunk a motoros mezõnyben.”

Italian Baja, a sprint Ek 1. futama, Szardínia
Abszolút végeredmény
Autósok:
1. Rui Sousa, Carlos Silva (portugál, Nissan Pick-Up) 4:19:00
2. Codeca, Ferro (olasz, Mitsubishi Pajero) 8:24 perc hátrány
3. Henrard, de Roissand (francia, Volkswagen Buggy) 10:21 p h.

10. Szalay Balázs, Tagai Róbert (magyar, Opel Frontera) 22:01 p h.

Motorosok:
1. Varga Ákos (magyar, KTM) 4:45:27
2. Morassutti (olasz, Husqvarna) 9:59 p h.
3. Kastan (cseh, KTM) 21:28 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13