LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Végleges a döntés: elmarad a Dakar rally

Váratlan fordulatot vett a 2008-as Dakar rally. Ma délben Étienne Lavigne, a Dakar rally versenyigazgatója rendkívüli sajtótájékoztatott hívott össze, ahol hivatalosan bejelentette, hogy az idei sivatagi kaland elmarad. A hírt döbbent csend kísérte, mert bár napok óta ment a találgatás a mauritániai helyzet megoldására, erre a merész lépésre senki nem számított.

A decemberi mauritániai mészárlás – melyben négy francia turista veszítette életét, egy pedig súlyosan megsebesült – olyan lavinát indított el, amely magával sodorta a teljes Dakar rallyt. Még a múlt hét folyamán elutaztak Mauritániába a verseny fõszervezõi, hogy tárgyaljanak a mauritániai kormánnyal és a hadsereggel a kialakult helyzetrõl. Akkor merült fel elõször, hogy esetleg módosítani kell szakaszokat a viadalon. A kormány garantálta a szervezõknek a versenyen részt vevõk biztonságát.

A francia kormány tegnap mégis kiadott egy közleményt, miszerint a francia állampolgároknak nem javasolják a Mauritániába történõ utazást, mert nem fogadják el a mauritániai kormány biztosítékait a versenyre vonatkozóan. Ennek ellenére ma a megszokott mederben kezdték az adminisztratív és technikai átvételeket, ám délelõtt 10 órakor hirtelen lezárták az átvételeket, kiürítették annak helyszínét.

A szervezõség azzal magyarázza a döntést, hogy a Dakar mezõnyét közvetlen terrorfenyegetés érte, és ebben az esetben nem tehettek mást, minthogy törlik a versenyt.

„A francia külügyminisztériummal történt egyeztetés után úgy határoztunk, hogy nem rendezzük meg a Lisszabon-Dakar rallyt” – áll a szervezõ közleményében. Ahogy fogalmaztak: a terroristák egy év kemény munkáját tették tönkre azzal, hogy miattuk nem rajtolhatott el a világ leghíresebb tereprali versenye.
”A Dakar egy szimbólum és senki sem teheti tönkre a szimbólumokat. A mostani döntés nem befolyásolja a Dakar jövõjét” – mondta Étienne Lavigne.

”Sajnálom, hogy a politika beleszól a versenybe, és hihetetlenül csalódott vagyok, hogy nem versenyezhetek – mondta Szalay Balázs. – Azonban egyetértek a rendezõk azon döntésével, hogy nem rendezik meg a versenyt, mert ha egy kicsit is fennáll a fenyegetettség veszélye, akkor ez az egyetlen helyes döntés. A jövõrõl egyelõre korai lenne beszélni, elképzelhetõ, hogy még az idén rendeznek egy másik versenyt, de az biztos, hogy jövõ januárban ismét megszervezik a Dakart.”

A versenyzõk egyetértenek a szervezõk döntésével, hiszen óriási felelõsség lett volna nyolc teljes napon át egy olyan országban tartani a mezõnyt, ahonnan emberéleteket veszélyeztetõ, konkrét fenyegetést kaptak. Márpedig a terroristák a múlt héten bebizonyították, hogy nem a levegõbe beszélnek. Az is óriási felelõsséget jelent, ilyen méretû döntést hozni, hiszen forintban is milliárdokban mérhetõ az a veszteség, amely csak a szervezõket érinti. Bár részleteket senki nem tud arról, milyen információkkal rendelkeznek a szervezõk a fenyegetettségrõl, egy ilyen horderejû döntéshez nagyon alapos indokra van szükség, így valószínûleg komolyabb dologról lehet szó, mint amelyekrõl a híradásokban találgatnak. Sokan gondolják úgy, hogy ezeket a szakaszokat módosíthatták, vagy törölhették volna, vagy esetleg óriási repülõgépekkel (ahogy pár évvel korábban) átszállíthatták volna az egész mezõnyt biztonságosabb területekre. Azonban, mivel ez a Dakar 30., jubileumi kiadása lett volna, éppen a nyolc mauritániai homokos szakasz adta volna meg a nehézségi szintnek azt a fokát, ami egy ilyen nívós versenyhez dukál. Ekkora szakaszt pedig képtelenség „módosítani”, az már szinte egy új verseny szervezését jelentette volna.

Hogy milyen veszteségek érik a versenyzõket? A kár a csapatoknál több tízmillió forintra rúghat, hiszen a csapatok nevezési díjat fizettek a versenyre, szállást, repülõjegyeket foglaltak, emellett felmerülnek a már befizetett szállítási költségek, jogdíjak, biztosítási díjak és természetesen az újításokra, fejlesztésekre, tesztelésekre fordított összegek, de sorolhatnánk a végtelenségig. Nem beszélve arról, hogy egész éves munkájuk fekszik a résztvevõknek a Dakarban, és az errõl szövögetett álmuk egy nappal a rajt elõtt rombadõlt.

Csapataink Lisszabonban már a hazaútjukat tervezik, ha minden jól megy, holnap délután már itthon is lesznek.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13