LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Végül Peterhansel idejét kapták
A felügyelõ testület magyar idõ szerint éjfél után meghozta a döntését a szakasz értékelésével kapcsolatban az autók esetében. (Ugye a szakaszt a CP2-nél félbeszakították a kritikus idõjárási körülmények miatt, de közben kilenc autó már beért a célba.) A felügyelõk döntése értelmében azok az autók, amelyek nem értek célba mielõtt a szakaszt félbeszakították, megkapják annak az autónak az idejét, amelyik legutoljára áthaladt a célvonalon. Ez Erik Wevers lenne, de végül is a felügyelõk úgy döntöttek, hogy a szakasz lefújásának pillanatában célba érkezõ utolsó versenyzõ idejét adják mindenkinek, ez pedig Stéphane Peterhansel. A salamoni döntés értelmében a felügyelõk nem avatkoztak bele jelentõsen a verseny kimenetelébe, vagyis továbbra is szoros a küzdelem az élmezõnyben Stéphane Peterhansel és Nasszer al-Attijah között. 

A magyarok helyzetén túl sokat nem változtatott ez az eredmény: Szalay Balázsék továbbra is a 29. helyen állnak, míg Sebestyén Sándor a 86., Pócsik László a 87. helyen áll. 

Szalayék csak azt sajnálhatják, hogy õk alighanem elõrébb tudták volna verekedni magukat az összetettben, hiszen a kritikus ponton (ahol jó néhányan bajba kerültek) õk már átjutottak addigra, mire félbeszakították a küzdelmet. „Nem tartom jónak a döntést, mert mi például már majdnem bent voltunk a célban, amikor szóltak, hogy forduljunk vissza. Szerintem az lett volna jó, ha mindenkit a CP2-nél elért ideje alapján értékelnek. Nekünk legalábbis jobb lett volna” – mondta Szalay Balázs. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13