LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Versenyezni a legjobb, de azért ünnepelni is jó
Nem véletlen, hogy a Silk Way-rali a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs egyik kedvenc nemzetközi versenye, s nem véletlen, hogy az utóbbi években az Opel Dakar Team párosa mindig ott van a rajtnál. 

Az egyik fõ ok a változatos útvonal, a másik a jó rendezés, a harmadik pedig, hogy a 2012-es Silk Way-ralin Szalayék pályafutásuk legnagyobb nemzetközi sikerét aratták, amikor az utolsó szakaszon hatalmas hajrával felzárkóztak a második helyre. 



„Úgy emlékszem arra a napra, mint pályafutásom egyik csúcspontjára – mondta mosolyogva Szalay. –  Amikor beértünk az utolsó szakasz céljába, még nem tudtuk, hogy megnyertük a szelektívet, szinte nem is hittük el. Azután meg már azért izgultunk, hogy mikor ér be mögöttünk Borisz Gadaszin. Két percen múlt, hogy nem nyertük meg az egész versenyt. De nem búsultunk amiatt, hogy másodikak lettünk, hiszen erre sem számítottunk. Sosem felejtem el a célban a helyi asszonykórust, azután meg a táborban az ünneplést. Nagyon jól emlékszem, hogy a céldobogótól nem messze volt egy felfújható medence, abba a kocsi tetejérõl pont bele tudtam ugrani, és utána ruhástól követett az egész csapat. Nagyon jó érzés volt. Alapvetõen persze versenyezni a legjobb, de amikor van mit ünnepelni, a siker legalább olyan édes.”
Azóta tovább bõvült a nemzetközi mezõny, a gyári csapatok is felfedezték maguknak a Silk Way-ralit, úgyhogy ekkora meglepetésre viszonylag kevés az esély, de a verseny attól még ugyanolyan jó és változatos. 

„Oroszországról a sztyeppék jutnak eszembe, Kazahsztánban már dûnék is elõfordulnak, de leginkább a hegyi, erdei szakaszok ragadtak meg bennem, amelyek azokra az erdélyi pályákra hasonlítanak leginkább, amelyeken a Közép-Európa-ralin versenyeztünk annak idején. Kínában pedig… Nos, ott a határátlépés után nem sokkal már be is vezettek minket a sivatagba. Óriási volt egyébként a váltás az életszínvonal tekintetében is, mintha Mexikóból átmentünk volna Las Vegasba. Ez eléggé meglepett” – mondta Szalay Balázs a tavalyi verseny útvonalát felidézve, amelyhez (legalábbis a tájak szempontjából) nagyon hasonlít majd az idei. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13